„Az ismétlés nem változtatja a hazugságot igazzá.”

Franklin Delano Roosevelt

Franklin Delano Roosevelt elnök örök érvényű megnyilatkozása híven tükrözi az olvasó előtt álló rövid írás lényegi mondanivalóját. Talán nem is kellene tovább folytatni e sorokat. A XX. század egyik legjelesebb politikusa és legmaradandóbb életművével rendelkező alakja egy mondatba összefoglalta mindazt, amit mások oldalak százaival, sőt ezreivel sem tudnak kifejezni. A szerző azonban mégis úgy véli, érdemes mélyebben beleásni az igazság fogalmának rejtelmeibe. Az utóbbi hetek és hónapok egyre inkább azt sugallják, hogy az igazság jelentésével és jelentőségével igenis foglalkozni kell. Még ha csak azért is, hogy még véletlenül se feledkezzünk meg arról a mérhetetlen erőről és hatalomról, amit ez a kis szó magában hordoz.

Azt, hogy mi igaz és mi nem gyakran nagyon nehéz elhatárolni. Sokan vallják, hogy az igazság relatív. Ezt a kijelentést bizonyos szemszögből igaznak lehet tekinteni, azonban nagy veszélyek felé tereli magát az, aki ezen állítást minden helyzetben alkalmazhatónak tartja. Vannak ugyanis bizonyos olyan elemei az emberek lakta világnak, amik igazáról kétséggel bírni nem lehet. Ezek az ősszubsztanciák, mint a szeretet, a bátorság, a hűség és a hit. Ezen fogalmak jelentése nem relatív, önmagukban állnak és önmagukban igazak.

Az igazmondás. Az igazmondás az a tevékenység, amit akkor gyakorlunk, amikor nem kívánunk leplezni semmit, amikor arról nyilatkozunk, amit igaznak gondolunk. Előfordul, hogy a szubjektív igazság nem esik egybe az általános, objektív igazsággal, de adott helyzetben nem is mindig az a legfontosabb hogy az igazság két szintje egybeessen, hanem hogy az önmagunk által igaznak vallott nézetről és tudomásról nyilatkozzunk. Nem az a követi el a nagy hibát, aki őszintén hisz valamiben és vélt igazának hangot is ad, hanem az, aki tudja az igazságot és mégis elhallgatja, vagy ami még nagyobb bűn, tisztában van vele, hogy mi a valóság, de azzal ellenkezően nyilatkozik.

Az a bizonyos levél. Az Európai Bizottság az elmúlt héten levélben fejezte ki meglátásait (talán aggodalmait, nem tudjuk pontosan) az új magyar médiatörvény (a 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról) egyes rendelkezéseivel kapcsolatban. Hogy valóban csak technikai jellegű problémákat említ-e a szóban forgó levél, vagy a Bizottság ténylegesen félti a demokrácia egyik alapkövének és eszközének számító médiának, mint modern, negyedik hatalmi ágnak (a XXVIII. századi végrehajtás, törvényhozás és bíráskodás hatalmi ágak viszonylag fiatal társának) a függetlenégét Magyarországon, nem tudni. Nagyon kicsi azoknak a számuk, akik a levél valós szövegével megismerkedhettek. Kérdésként merül fel, hogy joga van-e annak a népnek, aki felhatalmazta azt az Országgyűlést, amely megszavazta azt az adott törvényt, amelyről lassan már egy hónapja folyamatos vita dúl nem csak belföldön, de külföldi berkekben is, eredetiben megismerni azt a dokumentumot, amiben a hazánk szempontjából egyik legjelentősebb nemzetközi szereplő nyilatkozik a fent nevezett törvényről. Hangsúlyozottan az eredeti dokumentum szövegének ismerete (lenne) szükséges, egy nem minden befolyástól mentes hazai szerv megbízásából készített másolat közzététele nem (volna) a legmegnyugtatóbb megoldás.

Az igazság veszélyes fegyver. Könnyen az ellen fordulhat, aki élni próbál vele. Az igazságszolgáltatás nem mindig képes teljesíteni azokat az elvárásokat, amit az állampolgárok – úgy vélem jogosan – támasztanak szervezetrendszerével szemben. Igazságot szolgáltatni nagyon nehéz. Az igazságot keresni kell és a keresés nem mindig vezet arra az eredményre, amit minden érintett el tud fogadni. Ebbe bele kell törődni, természetes tökéletlenségünk vezet minket arra, hogy olykor akkor se vegyük észre az igazságot, amikor az már a lábujjunkon tapos és a szemünket bökdösni. Hiszen könnyebb megbocsátani annak, aki tévedett, mint annak, akinek igaza volt. Talán ha várunk még egy keveset, ez az állítás egyértelmű igazolást nyer.

Jogunk van-e az igazsághoz, még akkor is, ha az fájdalmas lehet nekünk? Akarjuk-e mindig tudni az igazságot, vagy könnyebb behunyt szemmel hátat fordítani a valóságnak és úgy tenni, mintha nem is létezne? Vannak helyzetek az életben, amikor elválik egymástól az igaz út és a könnyű út. Rajtunk áll, hogy végig merünk-e menni a zegzugos és olykor buktatókkal teli ösvényen annak érdekében, hogy ha mást nem is, legalább az igazság egy morzsáját jutalmul kaphassuk, vagy megállunk, leülünk az útszélre, lehajtjuk a fejünket és elmerengünk rajta, hogy milyen jó is így ücsörögni, fejet lóbálni és a semmin elmélkedni.

Tisztelt Roosevelt Elnök Úr!

Önről a fent idézett kijelentésével bebizonyosodott, hogy olyan titkok felfedője és hangoztatója volt, amiket mások talán akaratukon kívül nem láttak, megfejteni pedig végképp nem tudtak. Kérjük Önt, hogy levélfordultával árulja el nekünk, hogyan volt bátorsága gondolataival ilyen mélyre hatolni az örök igazság örvénylő rejtélyébe és hogyan volt képes onnan tiszta elmével kiemelkedni. E tudásnak a vékonyka szeletével ma nagyon sok nagy hibát meg lehetne előzni és el lehetne kerülni.

Őszinte tisztelettel:

Rácz Lilla

Kiskunhalas, Magyarország

2 Comments

2 Reader’s Comments

  1. Kedves Rácz Lilla!

    Sajnálatos, hogy épp az ön “rövid írása” magyarázza meg a legjobban, miként lehetséges Magyarországon, 2011-ben, hogy a filozófusokról senki sem tudja valójában, mire valók.

  2. Kedves Lilla ?
    Amit Ön leirt az nagyon szép, igaz, de nem látható a magyar média törvény kiadásával kapcsolatos probléma. Jobb lenne, ha az 1996-s törvénytől való eltérés, már mint a magyar, vagy az eu tagállamok média törvényétől való eltérését hozná fel példának, mely igazából tükrözné a nemzetközi felháborodás lényegét, s igazolná azok méltó haragjának igazát. Nem lehet általánosságokat felhozni, mert az csak a magyar kormány igazát támogatja.Tessék konkrét témákat felhozni, s az bizonaitja az Ön igazát.
    Üdvözlettel Pál.

Írja meg véleményét!