„A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.”

Sir Winston Churchill

A demokrácia fogalmával a legtöbb ember 10-11 évesen találkozik először. A szerző az általános iskola ötödik osztályában ismerkedett meg a fogalommal az első történelemkönyvében. A legtöbben olvassuk, halljuk és esetleg használni is merjük a demokrácia kifejezést, de hogy pontosan mit is jelent ez a hangzatos szó, arról az emberek többségének fogalma sincs. Nem értjük meg, hogy nem lehet felelőtlenül „dobálózni” egy olyan szóval, aminek oly mélyen gyökerező múltja és – sokunk meggyőződése szerint – még messzebbre nyúló jövője van.

A demokrácia egy ógörög szóból eredeztethető, amelynek jelentése a nép uralma. Alapját a démosz, vagyis a nép kifejezés szintén ógörög megfelelője képezi. Konkréten kiket értettek az ókori Hellászban a néphez tartozóknak? A lakosság egyes rétegeit, kétséget kizáróan kizártak a szabad polgárok sorából. Tény, hogy a társadalom minden tagjára levetített teljes jogegyenlőség nem valósult meg. Azonban ezek a mai szemmel nézve hiányosságoknak tűnő korlátozások semmit sem vonnak le az ókori Görögország egyik vezető városállamának, Athénnak és egykori polgárainak az érdemeiből. Az örökség, amit Periklész és követői az utókorra hagytak gondos ápolást, törődést és határozott, mindenekfelett álló, elkötelezett védelmet igényel. A demokrácia, mint a szabadságnak a mindennapi életben és a politikai, államszervezeti rendszerben megtestesülő lényegi tartalma nem képes magától fönnmaradni. Nem feledkezhetünk meg, nem hunyhatunk szemet régebben és frissen keletkezett sérülései fölött. A demokráciát, akárcsak „szellemi alapját” a szabadságot nem adják ingyen.

A demokrácia eszméje az idők során többféle szervezeti rendszerben testesült meg. Ismerünk parlamentáris és prezidenciális demokráciákat, hogy csak a két legjelentősebb megjelenési formát említsük. Ahány demokratikus berendezkedésű állam található a földön, annyiféle demokratikus államszervezet létezik. Hogy mi a közös mégis a demokráciát zászlajukra tűző országokban? Az elköteleződés azon alapelvek iránt, amelyek elfogadása nélkül nincs demokratikus államberendezkedés, demokratikus állameszme. Az emberi és polgári jogok tisztelete és elismerése, a hatalmi ágak függetlensége, a hatalomkoncentráció minden formájának elvetése olyan lényegi ősszubsztanciái a demokráciának, amelyek nélkül a demokrácia létezésének fundamentumaitól foszttatik meg. Több, mint ezer éves építménye összeroskad, mint az a kolosszus, ami alól kirobbantják talapzatát. Egyszerűen megszűnik létezni.

Maga a demokrácia azonban veszélyes fegyverré is válhat. Gondoljunk csak az 1930-as évek Németországára. A demokrácia szabályainak megfelelő választások zajlottak és a későbbi diktátor ugyancsak a demokratikus játékszabályoknak megfelelően került a hatalom közelébe. Akkor hogyan is tekintsünk a demokráciára? Áldás vagy átok a nép szabadsága? Az elmúlt hetek, hónapok magyar belpolitikai helyzetét figyelmesen szemlélve a kérdés megválaszolása nem tűnik érdemtelennek.

A nép polgárokból áll. (A polgárok fogalma alá tartozók köre a történelem folyamán hol szűkült, de főként bővült az elmúlt évszázadok során.) A polgárok emberek. Az embereknek pedig joguk van, éppen a demokrácia egyik alapelvéből adódóan, hogy szabad véleményt alakítsanak ki maguknak és véleményüket ki is nyilvánítsák. Akár szóban, akár írásban, akár egy választás során. Mivel az ember nem mindentudó és nem jövőbelátó, ezért akár tévedhet is. A tévedésekből pedig nagy gyakorisággal rossz döntések szoktak születni. Rosszul dönteni és tévedni is joga van minden embernek. Nem az a legfőbb baj, ha tévedünk, hanem az, ha a tévedésünket nem látjuk be és nem próbáljuk meg hibáink következményeit felszámolni, vagy legalább enyhíteni. Szélsőséges esetek sajnos előfordulhatnak, de ettől még nem tekinthető az egész demokratikus rendszer elhibázottnak és kötelezően megváltoztatandónak vagy elpusztítandónak.

Miért tekintjük sokan mégis a legmegfelelőbb államformának a demokráciát? Mert az egyetlen olyan eszme, amely hisz, hinni akar, az emberi elme teljes szabadságának lehetőségében. Hogy teljes vagyoni egyenlőség lehetséges-e? Ugyancsak kérdéses. De hogy a teljes jogegyenlőség megvalósítható lehet, ahhoz kétség sem férhet. A legfőbb cél, hogy ne az határoljon be minket, hogy honnan indulunk, hanem az, hogy mivé válunk. A demokrácia alapeszméje szerint minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik. A szabadság az a táptalaj, amiben a demokrácia ki tud fejlődni és virágozni tud. A választás szabadsága adott. Demokrácia vagy diktatúra, vagy akármilyen más államrendszer. Választhatunk, ez a szabadságunk adott. Azonban a demokrácia ugyanúgy segít anyaeszméje, a szabadság sok-sok formájának (vallás, lelkiismeret, szólás, véleménynyilvánítás…) megszületni, folyamatosan fejlődni és végül meggyökeresedni az alapeszme földjében, ahogy a demokráciát is folyamatosan táplálja és erősíti a szabadság, mint annak fundamentuma. A két fogalom természetesen nem feleltethető meg egymásnak, azonban tökéletesen kölcsönhatásban élnek. Ha a kölcsönhatás megbomlik, ha a szabadság alapeszméjének bármelyik konkrét megnyilvánulása csorbát szenved, akkor csorbul maga a demokrácia, mint eszme, gondolkodásmód és államforma is. És hogy a demokrácia ezen megjelenési formáinak csorbulása, torzulása milyen következményekkel járhat? Erre a kérdésre a szerző még nem kíván választ adni. Olvasóira bízza, hogy saját válaszaikat megalkossák és talán majd egyszer a válaszokat összehasonlíthassák. Addig is álljanak itt befejezésül Thomas Jefferson szavai. A nagy politikus és jelentős történelmi személyiség ezen mondata vezérelvül szolgálhat mindazon pillanatokban, amikor meginog és támogatásra szorul az embernek a demokrácia és a szabadság eszméje melletti kitartása és elkötelezettsége:„Megesküdtem Isten oltáránál, hogy örökké küzdeni fogok az emberi elme feletti zsarnokság minden formája ellen.”

One comments

One Reader’s Comments

  1. Remek cikk, remek írás. Minden középiskolással elolvasatnám. Kedves Liila, gratulálok. Figyelmesen fogom olvasni a későbbi írásait. 
    Kismoni László
    Egy baloldali önkormányzati képviselő Dunaújvárosból

Írja meg véleményét!