„Nem érdemes a hibáinkat elkövetni, ha nem tanulunk belőle.”

Abraham Lincoln

A látszatalkotmányok látszatdemokráciája

Az 1936-os szovjet alkotmány

A „sztálini alkotmány”

Minden népnek joga van államot alakítani és olyan államformában élni, amilyenben óhajt. Egy állam a megfelelő szervezetrendszer nélkül viszont működésképtelen. Amikor a hatalommegosztás gondolata először feltűnt a nyugati gondolkodás történetében és megalkották – először csak elméleti síkon – a három hatalmi ágat (törvényhozó, végrehajtó és bírói), az fordulópontot jelentett a nyugati civilizáció történelmében. A hatalommegosztást azonban nem pusztán egy jól hangzó kifejezésnek szánták. Lehetőséget kellett találni arra, hogy az abszolút, korlátlan hatalomkoncentráció megakadályozhatóvá váljon. Erre a problémára akkor úgy tűnt, hogy az angol és francia gondolkodók megoldást találtak. Egy valamit azonban sosem hagyhatunk figyelmen kívül; az emberi tényezőt. A látszat és a valóság között ez teremt különbséget.

Ahhoz, hogy egy rendszer demokratikusnak legyen ténylegesen mondható, ahhoz nem elég egy szervezetrendszert felállítani és azt emberekkel megtölteni. Természetesen kell egy törvényhozó és egy végrehajtó szerv, kellenek a független bíróságok és a demokratikus védőbástyák felállítása is nagymértékben erősítheti egy rendszer demokratikus vázát. A külső máz azonban még nem garancia semmire. A látszat és valóság olykor rendkívül éles különbségének egyik legékesebb példáját az 1936-os vagy sztálini szovjet alkotmány szolgáltatja. A sztálini alkotmány története a XXI. században is tanulságos minden alkotmánnyal bíró, vagy a fejét alkotmányozásra adó állam vezetői számára.  

A Szovjetunió alkotmányai

A Szovjetuniónak hivatalosan három alkotmánya volt (az 1924-es, az 1936-as sztálini és az 1977-es brezsnyevi). Látszatra ezek az alkotmányok nagyon sokban hasonlítottak a nyugati demokratikus államok alkotmányaihoz. A szovjet alkotmányok, sőt már az 1918-as, hivatalosan még orosznak tekintett előzményalkotmány is, széleskörű emberi, állampolgári jogokat deklarált, például a szólás-, és vallásszabadságot, vagy a gyülekezéshez való jogot. Ugyancsak tartalmaztak gazdasági és szociális jogi csokrokat, ahogy az állampolgárok kötelezettségeiről is rendelkeztek.

Azonban nem volt semmiféle szabályozás arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne ezeket a jogokat biztosítani és kikényszeríteni – nem voltak demokratikus védőbástyák, a végrehajtó hatalmat a kezében tartó PÁRT döntése megkérdőjelezhetetlen volt, az igazságszolgáltatás függetlenségére pedig nem volt semmi garancia.

Az 1936-os Szovjet Alkotmány

Az 1924-es szovjet alkotmány megváltoztatásáról „Sztálin elvtárs kezdeményezésére döntöttek” a VII. Szovjetkongresszuson 1935. február 6-án, majd az előkészületi munkát követően, az 1936-os Szovjet Alkotmány 1936. december 5-án lépett hatályba.

Maga az alkotmány 13 fejezetből és 6 kiegészítő fejezetből áll, meglehetősen terjedelmes és részletes munka. Az alkotmányt egy 31 főből álló bizottság alkotta meg, Sztálin elnöklésével. A bizottság tagjai voltak többek között Andrei Vyshinsky, Kliment Voroshilov, Vyacheslav Molotov, Lazar Kaganovich, Nikolai Bukharin és Karl Radek.

Az alkotmány az egyik legletisztultabb, külsőleg valóban demokratikusnak látszó szervezetrendszert dolgozta ki, azonban a legfontosabb, legérdekesebb, a legnagyobb ellentmondást rejtő és ma már legtragikomikusabbnak ható fejezete a X., amely az állampolgárok alapvető jogairól és kötelezettségeiről rendelkezett (118-133. cikkely). A továbbiakban az alkotmányban biztosított jogok szerepelnek önkényes csoportosítás alapján.

I. Az alkotmány cikkelyei rendelkeztek a munkához, a pihenéshez, az öregség, betegség, vagy a munkaképesség elvesztése esetére biztosított ellátáshoz, valamint az oktatáshoz való jogról. (Rendkívül előretekintően) kimondta az alkotmány, hogy a nők a Szovjetunióban mind a politikai, mind a gazdasági, mind a szociális és a kulturális életben a férfiakkal egyenlő jogokkal bírtak. Ugyancsak rendkívül jelentős (lett volna) az a cikkely, amely arról rendelkezett, hogy nemzetiségtől és fajtól függetlenül minden szovjet állampolgárt egyenlő gazdasági, politikai, szociális és kulturális jogok illettek és hogy ezeket a jogokat nem lehetett korlátozni. E jogok minden közvetlen vagy közvetett megsértését büntetni rendelte az alkotmány.

II. Kimondta a sztálini alkotmány, hogy az állampolgárok szellemi szabadságának biztosítása érdekében a Szovjetunióban az egyház az államtól, valamint az oktatástól elválasztva működik. A dolgozó emberek érdekeihez alkalmazkodva, a szocialista rendszer megerősítése céljából, a Szovjetunió állampolgárainak biztosítva voltak hivatalosan, legmagasabb szinten többek között az alábbi jogok: szólásszabadság, sajtószabadság, gyülekezési szabadság. A jogok gyakorlásának feltételeit a Szovjetunió biztosította az állampolgárai számára.

III. Az alkotmány biztosította az állampolgárok sérthetetlenségét. Senkit sem lehetett az alkotmány szerint a bíróság döntése vagy a meghatalmazott hozzájárulása nélkül letartóztatni.

IV. Az alkotmány az otthonok sérthetetlenségét és a magánélet szentségét a jog védelme alá helyezte.

V. Végül a Szovjetunió az idegen állampolgárok számára biztosította a menedékhez való jogot, ha azok a dolgozó nép érdekeinek védelme, vagy tudományos tevékenységük, vagy a nemzeti felszabadításért történő küzdelmük miatt üldöztetésnek voltak kitéve.

Utóélet

Sztálin az 1936-os alkotmányról megszületése után azt mondta, hogy: „ez a dokumentum azt bizonyítja, hogy amiről milliók álmodnak még most is a kapitalista országokban, az a Szovjetunióban már megvalósult”. Az alkotmányt 1944-ben kiegészítették, és csak 1977-ben váltotta fel a brezsnyevi alkotmány. A látszat valóban kecsegtető volt, a valóságban azonban az 1936-os alkotmány hatályban léte alatt az emberi történelem egyik legkeményebb diktatúrája bontakozhatott ki. Hiába biztosított széleskörű állampolgári jogokat az alkotmány, a szocializmus szellemisége nem tűrte el azt, hogy ezeknek a jogoknak az emberek érvényt szerezhessenek. A demokratikusnak nevezett rendszer a legkeményebb diktatúra működésének díszletét teremtette meg.

Tény, hogy minden államnak joga van megalkotni azokat a törvényeket, amelyeknek érvényt kíván szerezni. Ebbe más állam nem szólhat bele. Azonban a nagy nemzetközi szervezeteknek megvan az a joguk, hogy tagjaik felé követelésekkel éljenek. A hatalmi ágak elválasztásának nemcsak látszólagos, de lényegi megvalósulása egy demokratikus szövetségi rendszer alapvető elvárásai közé tartozik. Az emberi jogok tiszteletben tartása és azok érvényesülésének biztosítása úgyszintén. Ezek nem teljesíthetetlen követelések és ezek az elvárások már a szövetségi rendszerhez való önkéntes csatlakozás előtt is nyíltak voltak. Ha az egyik tag nem tartja be a közös szabályokat, annak távoznia kell. Ennek pedig legfőbb oka az, hogy a demokratikus szövetségi rendszer nem engedheti meg a diktatórikus hajlamok térnyerését tagjai körében. Hiszen semmi joga nincs a diktatórikus tábortól számon kérni például az emberi jogok megsértését, ha ezen jogok tiszteletben tartását saját szövetségesei sem tartják alapértéknek. Akik ezt nem képesek belátni, azok nem védik egy ország szabadságát, hanem temetik.