„Tedd azt, amit tenni tudsz, azzal, amid van, ott, ahol vagy.”

Theodore Roosevelt

 

Hálaadásra

Minden év novemberének negyedik csütörtökén a hálaadás napját ünneplik az Amerikai Egyesült Államokban. Különös ünnep, érdekes történelemmel és mindig aktuális mondanivalóval. Mi, európaiak ritkán szakítunk időt arra, hogy hálát adjunk mindazért, amink van. A XX. század alaposan próbára tette az óvilágot. A kettéosztottság, az ellenséges világrendszerek megmerevedett, egy jelképes fallal szimbolizált szembenállása, a különböző megrendülésekkel teli válságok ellenére azonban a kontinens nemzetei, ha óriási áldozatok árán is, de túlélték a megpróbáltatásokat és esélyük nyílt az egység megteremtésére. Hálásak lehetünk a mai Európai Unió „őse”, az Európai Szén- és Acélközösség megteremtéséért a Négy Nagynak, Jean Monnet-nak, Robert Schumannak, Paul-Henri Spaaknak, and Alcide De Gasperinek. (Ha úgy tetszik, az európai „alapító atyáknak”.) Hálásak lehetünk mindazoknak, akik a mai napig minden nemzeti érdekekre hivatkozó fintorgás és áskálódás ellenére életben tartották az európai egység szellemét, és fáradhatatlanul dolgoztak, dolgoznak az integráció elmélyítésén. Mi nem vagyunk amerikaiak. Európában nem ünneplünk hálaadást. De azért olykor-olykor megállhatnánk egy pillanatra és elgondolkodhatnánk azon, hogy mindössze félévszázad alatt a teljes káoszból milyen csodálatos, új reményekkel és távlatokkal kecsegtető világot sikerült felépítenie elődeinknek. Én hiszek ennek a lehetőségnek az értékességében és elhalaszthatatlanságában. Miért? Azért, mert európai akarok lenni. Mert európai vagyok. És ezt senki sem veheti el tőlem.         

 

 

„Az igazság menetel a cél felé és semmi sem fogja megállítani.”

Émile Zola

Vádolom I.

Vádolom, vádolom. Kit vádolhatok a magyar demokrácia elgáncsolásáért? Ami már, igaz, lassan, de mégis olyan szépen igyekezett előre a fejlettséghez, a nagykorúsághoz, az érettséghez. Vádolhatok én mindenkit, aki ebben a pusztító hadműveletben szerepet vállalt. Vádolhatom a törvényhozást és a végrehajtást, annak minden szereplőjét, akiben nem volt elég becsület és mersz, hogy saját önérdekét, szakmai önbecsülését félretéve kinyissa a szemét (a száját), és fellépjen a demokrácia következetes leépítése, a demokratikus értékek folyamatos megsértése ellen. Ugyanakkor vádolom azokat is, akik egyes pozíciók elnyerése, megtartása kedvéért hajlandóak voltak félrenézni a (nyílt vagy rejtett) hatalomközpontosításért folyó, jogszabályi úton megvalósuló hódító hadjárat és annak egyes állomásai közben, aminek az eredményeképpen a mai Magyarország a demokratikus államok szégyenlistáján szerepel. Vádolom az Alaptörvény életre hívóit, akik hajlandóak voltak az ún. új rendszert egy a szemükben alkotmánynak tekintett, bebetonozottnak vélt cikkhalmazzal aládúcolni. (Már maga a megnevezés is hibás. Egy alkotmány nem egyenlő egy alaptörvénnyel, akármilyen többséget kívánjanak is meg a megalkotásához és módosításához. Egy alkotmány sokkal több annál. Egy alkotmány egy ország alapokmánya. Nemcsak a jogi és politikai, hanem a társadalmi, gazdasági, szociális berendezkedés és szabályozás alapvető irányai és alapelvei is benne foglaltaknak. Egy alkotmány megalkotásához nem elég a kiválasztott kevesek különféle elvárásokhoz igazodó szövegezési munkája, majd egy üdvrivalgásos szavazás a parlamentben. Egy alkotmány megalkotásához ennél sokkal szélesebb társadalmi konszenzus kell.) Valamiért az embereket, a választópolgárokat, amíg még annak nevezhetőek, nem tudom vádolni. Mert ki is láthatta előre, hogy ez fog történni? Hiszen a választási kampány során a jogszabályállomány teljes lecseréléséről szó sem volt. Ahogy újraértelmezett gazdaságpolitikáról, oktatás- és szociálpolitikáról sem. Az újabb választási eljárási törvény körvonalazódásával már egyre világosabban látszik, hogy rendkívül, de rendkívül nehéz lesz ennek a picike kis országnak a sorsát megfordítani. A választási eljárásról szóló törvény, minden, csak nem a fair play szabályait figyelembe vevő eljárási jogszabály. Egész egyszerűen érthetetlen, hogy miért ezt a szabályozási elvet tekinti a mai törvényhozó hatalom követendőnek. Ha egyszer az emberi harag, düh és kétségbeesés pohara betelik, és az emberek demokratikus úton nem tudnak megoldást találni a problémáikra, akkor az ellenállás egész egyszerűen ki fogja forrni magát, amely eshetőség senkinek nem válna előnyére, különösen az országnak nem. Vádolom én a felelősöket, de ki vagy mi előtt van értelme egyáltalán vádaskodni? Ha más nem is, a történelem és az utókor, a mai ifjúság, az eljövendő vezetőréteg majd igazságot tesz. Csak ki kell várni. Az igazság végül győzedelmeskedni fog, de addig is hatalmas árat kell még fizetnünk (főként kamatokban).

One comments

One Reader’s Comments

  1. Telek Balázs

    Mély tisztelettel, meghatódva olvasom egy ilyen fiatal lány politikai érveléseit.
    ” a mai ifjúság, az eljövendő vezetőréteg majd igazságot tesz. ” Úgy legyen. Kivárjuk, csak kevés az ILYEN fiatal.

Írja meg véleményét!