„Eddigi tapasztalataink szerint, emberként nem száguldhatsz bele a fénybe. Meg kell élned az alkonyatot, amely a nappali fényességbe vezet, mielőtt eljön a délidő és a nap teljes díszében feltűnik a látképen.”

Woodrow Wilson

Ahogy én látom

Én hiszek benne, hogy képesek vagyunk rá. Bárhogy döntsön is az Alkotmánybíróság. És hiszek benne, hogy egy eljövendő boldogabb korban a mostani néhány év csak egy múló, beteges állapot rémképei lesznek. Mintegy tanulófolyamat egy állomása, amit át kell élnünk ahhoz, hogy megtanuljuk becsülni az igazi szabadságot, az igazi demokráciát. Hogy felnőjünk, hogy megérjünk hozzájuk.

32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.

(2) Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat.

(3) Az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti.

(4) Az Alkotmánybíróság tizenegy tagját az Országgyűlés választja. Az Alkotmánybíróság tagjaira az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjainak egy-egy tagjából álló jelölőbizottság tesz javaslatot. Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

(5) Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és az Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak.

(6)  Az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. (1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya IV. fejezet Az Alkotmánybíróság)

Én nem tudok máshoz nyúlni. Én nem tudok másban megbízni. Csak a Magyar Köztársaság Alkotmányában. Ami bár nem volt tökéletes, de mégis a léte és a köré kiépült többnyire helyes alkotmánybírósági gyakorlat a biztonság érzetét keltette. A mostani Alaptörvény különös elbánást igényel, ez valóban így van. Különös érzékenységgel és megfontoltsággal kell majd a helyére tenni a (jog)történelem polcán. Volt néhány ember, volt egy párt, volt egy ember, akik azt hitték, hogy egy vitathatatlanul rendkívül jelentős választási győzelemmel korlátlan felhatalmazást kaptak arra, hogy mindenféle korlát nélkül megvalósíthassák saját elmeszüleményeiket, ezzel önmagukat a becses személyük által emelte történelmi piedesztálra helyezve. Itt követték el az első óriási hibát. Amikor elhitték, hogy mindent szabad. Hogy gond nélkül felrúghatnak egy gazdasági, társadalmi és jogrendszert. Mind a három nagy rendszer érzékeny a változásra és finoman kell hozzájuk nyúlni. A meggondolatlan, türelmetlen kapkodásba és erőltetésbe könnyen belerokkanhatnak. Annak pedig a történelmi tapasztalatok szerint mindig rettenetes mértékű károkozás az eredménye.

Vissza az Alkotmánybírósághoz. Veszített erejéből, ez kétségtelen. De még él. És bátrabb, mint talán sokan gondoltuk. Természetesen normális időkben nemcsak hogy az alkotmánybíráknak, hanem minden jobb érzésű jogásznak még az ilyen formájú előzetes regisztráció gondolatától is hideglelést kellene kapnia, de a mostani, extrém helyzetben mégis nyugodtan nevezhetjük bátraknak az Alkotmánybíróság kitartó tagjait. Akármilyen megoldáshoz is nyúl a kormánytöbbség, az több mint valószínű, hogy az eddig módszereihez fog igazodni. Folyamatosan harcolni akar, mindenkivel és mindennel, aki veszi a bátorságot és egy kis józanságot próbál az általa kevert jogi, gazdasági és társadalmi zűrzavarba csepegtetni. Pedig neki igazából sosem kellett harcolnia. Eddig senki sem fenyegette, csak ő fenyegetőzött. Azonban most fordulhat a kocka. Ugyanis most olyan dologgal hazárdírózik, ami kézzel fogható közelségbe hozza minden mostani ifjú számára az egész kormánypolitika, a jogállamiságon és demokratikus eszmerendszeren tudatlanságból, hanyagságból, vagy és ami a legszörnyűbb pusztán politikai érdekből páros lábbal tapodó szellemiségét. Talán már elfelejtette a tisztelt kétharmados többség, hogy milyen érzés ifjúnak lenni, vagy talán sosem tudta, hogy milyen érzés szabad gondolkodású ifjúnak lenni (aki olykor valóban elkövet néhány hibát, de tanul belőle, és így válik sértődékeny, makacs, gyermeteg lázadóból érett, felelős felnőtté, állampolgárrá). Ha pedig a jövőjének a reményét veszik el az ifjú generációtól, arra az nagyon érzékenyen reagál. Ez a generáció még eléggé fiatal és nyitott ahhoz, hogy az agyát a megkérdőjelezhetetlen dübörgő propaganda még nem törölhette színtisztára. Ahogy a szüleikét sem, akiknek a felsőfokú tanulmányaik költségét hirtelen pár hónap alatt, talán a semmiből, hirtelen most elő kellene teremteniük, ha hagyni akarják, hogy a gyermek azt tanulhassa, ami valóban érdekli és ne kényszerből válasszon egy olyan szakot, amihez talán még érzéke sincs, pusztán azért, mert az ingyenes, mert azt az állam támogatja. Mindet összevetve érdekes egy év elé nézünk. Mindazonáltal, ha az ifjúság valóban a kitartás mellett kötelezi el magát, akkor készüljön fel arra, hogy a végsőkig ki kell tartania. De nem szabad hagynia, hogy eltapossák. Ha megadja magát, csak akkor győzhetik le. De annyi bizonyos, hogy a szabadság fájánál, amit Thomas Jefferson óta tudjuk, hogy zsarnokok és hazafiak vérével kell locsolni, sosem tagadják meg a segítséget azoktól, akik azt kérik. A szabadok és a bátrak minden támogatást megadnak a valódi demokráciát elérni vágyóknak. Hiszen tulajdonképpen a szabad világ szövetsége mindig is ezen alapult.

No comments

Írja meg véleményét!