„Az igazság megdönthetetlen, a rosszakarat talán olykor célba veszi, az ostobaság olykor kineveti, de végül is; mindig ott van.”

Sir Winston Churchill

A megdönthetetlen igazságról

Kezdjük az alapvető kiindulópontból. Az emberi méltóságból. Az emberi méltóság egy furcsa, színtelen, szagtalan dolog, ami mindenkit megillet, akit az a szerencse ért, hogy embernek született. Az emberi méltóság az az ősforrás, amelyre az emberi jogok nagy generációi egytől egyig visszavezethetők. Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik. Habár ez a mondat napjainkban talán kevésbé tűnik forradalminak, azonban nem árt még a XXI. században sem észben tartani. Mivel úgy tűnik, hogy mindezidáig nem sikerült valódi jelentését kellőképpen megérteni.

„Minden nagyszerű dolog egyben egyszerű is és sokat egy szóban ki lehet fejezni: szabadság, igazság, tisztelet, kötelesség, könyörület, remény.”

Sir Winston Churchill

Amikor annak idején, 1789-ben a dőlt betűs sor megszületett, azt alkotói egy olyan igazságnak szánták, amit mindenki elfogad, ami mindenkinek a lelkébe ivódik, ami az egyes emberek cselekedeteit irányítani fogja. Mint a lelkiismeret. Alapvető emberi értékeink közé tartozik az egymás tiszteletére való képességünk. Nem, nem a szeretetre gondolunk. Szeretni nem lehet és nem is egészséges mindenkit. Azonban a minimális szintű tisztelet mindenkinek kijár. Például, hogy nem igyekszem bármiféleképpen visszaélni azzal a hatalmi és bizalmi pozíciómmal, ami egy csoport képviselőjeként megillet engem. Az emberi méltóság egyik jellemzője, hogy nem túl nehéz megsérteni. Valami, ami csak ártalmatlan tetsző szórakozásnak indult, könnyen súlyos jogi következményekhez vezethet. Az, hogy a közösségi oldalakon bizonyos adatokat hozzáférhetővé tesz a mindennapok embere és azokat valaki megnézi, (ha azok nyilvánosak), abból még semmi probléma nem származik. Hiszen azok az adatok azért kerültek fel oda, hogy a szűkebb, vagy tágabb ismeretségi kör, esetleg a nagy nyilvánosság megismerhesse azokat. Azonban, az ilyen adatokkal kapcsolatban is igaz a mondás, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ezek az adatok ugyanis szabadon megtekinthetők, viszont nem szabadon felhasználhatók. Természetesen nem tilos bizonyos következtetésekre jutni azokból a bizonyos adatokból. Még véleményt is lehet az illető személyekről az adott adatok alapján formálni. Magunknak. A véleményünket akár még papírra is vethetjük, azonban ezeknek a véleményeknek másokat sértő módon történő felhasználása már nemcsak erkölcsileg, de jogilag is büntetendő, ha úgy tetszik szankcionálandó (polgári, ill. büntetőjogilag). Embereket titkon listákba szedni és bizonyos külső és belső jellemzők alapján csoportokba osztani, és ezeket a listákat feltehetően, talán bizonyos ki nem mondott célokra felhasználni, nos, ez méltatlan nemcsak egy egyetemhez, de egy civilizált társadalom bármilyen intézményéhez. Az emberi méltóság és becsület megsértését nem lehet tolerálni. Ugyanis minden, ami emberi, így a jogok sora is, az emberi méltóságnál kezdődik. Ha ezt nem védjük teljes erővel, akkor a többinek sincsen semmi értelme.

„Minél több törvény, annál kevesebb igazság.”

Marcus Tullius Cicero

A méltóságot egy másik aspektusból megközelítve szót kell ejtenünk az önkényuralmi jelképekről is. Kelet-Európa államai a rendszerváltás után teljesen érthető történelmi okokból meglehetősen kényesen reagáltak a kommunizmus jelképeinek esetenkénti felbukkanására. Ezen a II. világháború után a magukat szerencsésnek tartható nyugat-európaiak már jóval korábban túlléptek. Magyarországra visszatérve éppen ezért döntött úgy a rendszerváltás utáni néhány évben az Európai Emberi Jogi Bíróság, hogy tiszteletben tartja a történelmi helyzetre való tekintettel a szigorúbb, az önkényuralmi jelképek használatát (bizonyos szűk kivételeket engedve) tiltó magyar szabályozást eltűri, türelmet gyakorol, míg az ország az európai normáknak megfelelően képes megközelíteni a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát. Azonban a türelem hamar elfogyott, az utóbbi években már következetesen elmarasztalta a Bíróság Magyarországot az ún. „vörös csillagos” ügyekben (a sértetteknek jelentős, vagy kevésbé jelentős kártérítést is megítélve). Tény és való, hogy az Alkotmánybíróságnak (akire annak idején a halálbüntetés eltörlése is feladatául jutott) immáron újabb történelmi jelentőségű döntést kellett hoznia és ezzel végre a magyar polgároknak több mint húsz évvel a rendszerváltás után félelem és hisztéria nélkül kell tudniuk szembe nézni az elmúlt rendszerrel. A vörös csillag viselését pedig nem szabad többnek tekinteniük, mint véleménynyilvánításnak, egy bizonyos politikai eszme melletti elkötelezettség tanúsításának. Ha van nemzet, amelynek tagjai közül sokan, éljenek bárhol is a világban, ellenzik a kommunizmust, akkor az a magyar. Ugyanakkor ugyanezen nemzet jelenleg élő képviselői örökségként kapták a tiszteletre méltó elődöktől a szabadság iránti megrendíthetetlen elkötelezettséget, és bizony a szabadságba mostantól, Európa nyugati feléhez hasonlóan hozzátartozik a vörös csillag viselése. Talán eltérően értelmezzük a szabadságot, ami viszont nem szerencsés. De a történelem félremagyarázása, félreértelmezése és ebből következően téves következmények levonása olyan hiba, amit úgy látszik, nagyon nehéz elkerülni. A meggyőződés, hogy a szabadság Európában, viszont olyan erős, amit nem lehet fényes, üres buborékszavakkal eltüntetni. Aki vallja ezt a meggyőződést, annak a szóban forgó jelképek viselői véleménynyilvánítási jogát is tiszteletben kell tartania. Hiszen mi is ezt várjuk el másoktól. Nekünk is ezt a tiszteletet kell megadni a tőlünk eltérő véleménnyel bíróknak. Ez is egy olyan lépcső, amit egy a civilizáció felé törekvő társadalomnak nem lehet átugrani. Ez is egy lépés, amellyel előreléphetünk, amellyel a történelmi sebeket gyógyíthatjuk, amivel a megbocsátás (nem a felejtés!) és a szabadság felé léphetünk.

No comments

Írja meg véleményét!