„A szabadságot mindig csak egy generáció választja el a pusztulástól. Gyerekeinknek nem tudjuk egyszerűen csak átörökíteni. Harcolnunk kell érte, meg kell védenünk és úgy kell átadnunk nekik, hogy majd ők is ugyanezt tegyék.”

Ronald Reagen

Talán ebben rejlik a legnagyobb probléma. Vannak olyan államok, akik hősként tekintenek azokra, akik a legnagyobb áldozatot hozták a szabadságért. Olyan államok, amelyekben a szabadságot olyan természetesnek veszik, mint a levegőt és gondolkodás nélkül képesek a védelmére kelni, ha azt bárhonnan fenyegetés éri. Vannak azonban olyan országok, ahol az emberek talán nem értik, talán nem tanulták meg, hogy mit jelent igazán szabadnak lenni. A szabadság hatalmas felelősséget és bátorságot igényel. Amikor külső irányítás nélkül kell döntést hozni, akkor azért a döntésért mindenkinek magának kell vállalni a felelősséget. Ez pedig olykor kényelmetlen lehet. De vagy elfogadjuk ezt, vagy lemondunk a szabadságról. Ami talán még kényelmesnek is tűnik. Én ezt érzem ma a magyar társadalmon. A szabadság a maga valódi értelmében nem jelent neki semmit. Csak egy hangzatos, szívdobogtató szó, amit olykor-olykor bizonyos egyénektől olyan jó hallani. Csak hogy a szabadság nem ezt jelenti. Távolról sem. A szabadság egy lelkiállapot, ami abban a pillanatban jelez, ha támadás éri. Nehéz ezt elmagyarázni. Nem is lehet. És csak kínlódás árán lehet megtanulni.

„Az igazság majd szabaddá tesz, de előbb még a kétségbeesés örvényébe taszít.”

James A. Garfield

James A. Garfield ígéretes elnöknek indult – többek között sokat tett és kívánt tenni az amerikai őslakosok helyzetének javítása érdekében. 200 napig volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke – merénylet áldozata lett. Azonban a halála előtt feljegyzett gondolatai a mai napig értékes öröksége lehet minden nyugati gondolkodónak. Nem lehet szó nélkül elmenni az alkotmánymódosítások kérdése mellett. Nehezen érthető, hogy miért erőltetnek valamit ennyire a kormánypártok, amibe már egyszer belebuktak. Ugyanis racionális érv nincsen mögötte. Sosem volt, továbbra sincs. Sosem lesz. (Az Alaptörvényről és annak módosításáról érdemben értekezni elvből nem fogunk itt és most. Kivárjuk, hogy mi lesz a nevetséges játszma vége – ami egyébként egy valódi demokratikus jogállamhoz méltatlan és nem mellesleg az európai tradíciókat szem előtt tartva elfogadhatatlan és elképzelhetetlen lenne.) Ahogy az is rendkívül érdekes, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének talán az egyetlen egy olyan személyt jelölnek, aki szükség esetén gondolkodás nélkül végrehajtja a kormányzat terveinek a Magyar Nemzeti Bankra, és esetleg annak valutatartalékára eső részét. (Amire rendkívül veszélyes lehet. Nem szabad elfelejteni, hogy a valutatartalék a legvégső biztosítéka az országnak. Ha azt elveszítjük, akkor a legkisebb pénzpiaci szellő térdre kényszeríthet minket. Ez esztelenül kockázatos lenne.) Ráadásul a pozíció hat évre szól, csak hogy a helyzet egy a távoli reményekben élő kormányváltás után csak még bonyolultabb legyen. Úgy tűnik, másban már nem tud megbízni a kormányzat, hogy eleget tesz majd az óhajainak. Ezt azért jelez valamit. A feltétel nélkül megbízható szövetségesek köre egyre jobban szűkül. Ez mindenesetre elgondolkodtató. A forint pedig szépen halkan szenved.

„Okos lenne nagylelkűen bánnunk a legyőzött ellenséggel.”

Zachary Taylor

Zachary Taylor nem tartozik a leghíresebb elnökök közé. Katona pályafutása eredményeként viszont a valaha élt legjelentősebb és legkedveltebb amerikai hadvezérek között foglal mind a mai napig helyet. Ha valakinek, akkor neki volt joga a háborúról értekezni. Ha szavait a XX. század elején bárki ismerte volna az akkori európai vezetők közül, akkor talán minden másképp ért volna véget. De az őrület esélyt kapott arra, hogy fennmaradjon, és újabb lendületet vegyen. Európának most már ennél okosabbnak kell lennie. Ugyanakkor az sem szerencsés, ha passzív pozíciót foglal el a közös európai érdekeket érintő ügyekben. Lépnie kell, ha azt tapasztalja, hogy egyes európai államok bármilyen indokkal is, de megszegik a demokratikus eszmerendszer szabályait. Ezek a szabályok alapvetően nem kívánnak sokat. Egy valamit azonban kivételt nem tűrően tilalmaznak. A hatalomkoncentrációt. Ez a demokrácia alapja. Ha néhány, vagy akárcsak egy ember hozhatja meg, ha akarja (nem kell feltétlenül így tennie, de a lehetősége adott rá), minden kérdésben a végső döntést, akkor már diktatúráról beszélünk. Ez pedig tűrhetetlen a XXI. századi Európában. Kivétel nincs.

„A kormányzat minden döntése azt a célt szolgálja, hogy a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé tegyék.”

William Henry Harrison

Az idézet az Amerikai Egyesült Államok kilencedik elnökétől, aki mindössze 32 napot tölthetett hivatalában. Európában személye és tevékenysége szinte teljesen ismeretlen. Azonban ettől függetlenül még megfontolásra érdemesnek találhatjuk szavait. Sajnos megkerülhetetlen tény, hogy a politika és az államszerkezet, amelyeket egy ideális világban szigorú falak határolnának el egymástól, mostanra immár menthetetlenül összefonódtak. Mindig is voltak és vannak bizonyos politikai csoportosulások, politikusok, akik saját, személyes érdekeiket össze próbálják mosni az államérdekkel. Ebből pedig könnyen kialakulhat egy olyan mentalitású kormányzat, amiről Harrison elnök szólt. Az már régen rossz, ha egy kormány a kiváltságos kevesek lekötelezettjévé válik. A demokráciában olykor előfordul, hogy a nép rosszul dönt. Azonban addig még nincsen minden veszve, amíg hajlandó a hibáját helyrehozni.

Ez lesz a vég. Ez most a vég kezdete. De ez lesz talán a kezdet vége is.

Winston Churchill után szabadon

Én nem tudom, hogy a saját választói bázisán kívül kit próbál még a mai magyar kormányzat átverni, de most már végre úgy tűnik, hogy hosszú idő után már senki sem hisz neki. Úgy látszik ez a kormányzat nem szeret belebukni azokba a paragrafusokba, amelyeket egyszer régen azért alkottak meg, hogy a hatalomélvezetbe túlzottan belefeledkező politikusokat visszarántsák a demokrácia és a józanság talajára. Ezért egész egyszerűen csak átlépik őket. A cél szentesítene minden eszközt? A közvélekedéssel ellentétben, ebben már Machiavelli sem hitt. Ráadásul rosszul tesszük, ha a mostani állapotokat a középkori itáliai városállamok viszonyaival összekeverjük. Sajnos ezt az elvet már nagyon sokan félreértelmezték, ami mindig rendkívül súlyos következményekkel járt. Magyarország esete egy dolog. Magyarország kis ország. Európán belül az egyik legkisebb, ennek megfelelő jelentőséggel. A pártok mostani támogatottságát elnézve és a történelmi jelenségeket figyelembe véve az egy nagy csoda, hogy eddig még minden nehéz helyzetben volt egy maroknyi értelmes ember, akik, még ha csak átmenetileg, a pillanatnyi helyrerázódásig is, de rendet tettek az őrületben, majd ahogy jöttek, éppen úgy el is mentek. A magyarokat nagyon nehéz megérteni. Még úgy is, ha te is az vagy. Így talán még nehezebb. Nehéz megérteni, hogy azt a kormányzatot, amely bizonyos társadalmi rétegeket folyamatosan lejjebb és lejjebb taszít a társadalmi ranglétrán, majd odavet nekik egy a társadalom bizonyos egyéb szereplői számára meglehetősen drága kis ajándékot, mindenről megfeledkezve továbbra is szó nélkül követni. Egy olyan kormányzatot, amely politikai fogásként mindenféle nem létező ellenséggel riogatja az embereket, például a nyugdíjasokat, majd a nagy megmentő szerepben tünteti fel magát, holott nem is volt mitől megvédelmezni őket. A gyarmatosító hatalmaktól, az idegen, külső ellenségtől, a bankoktól, a hódítóktól, a nyugati mindig mindent félreértő, de azért a civilszervezetektől visszarettenő összeesküvőktől, például. (A nagytőkések valahogy már kimaradnak a felsorolásból.) Ez valami hihetetlen. Felfoghatatlan és érthetetlen. A sztálini rendszerért rajongtak így még azok is, akiket éppen a legfőbb főnök utasítására, vagy annak következtében a vesztőhelyre vittek. Talán az a bizonyos keleti véna még erősebben buzog bennünk, mint gondoltuk. (Azon pedig, hogy csökken a felsőoktatásba jelentkezők száma, nem kell csodálkozni. Ettől a bizonytalanságtól, aki csak teheti, az távol tartja magát, vannak sokan, akiknek pedig távol kell tartaniuk magukat, a jelentkezési határidő lejárta előtt néhány hónappal bejelentett módosítások miatt. A választott hallgatói szervezetek tevékenységétől felelőtlenség és a tapasztalatlanságból eredő naivitás volt többre számítani.) De Magyarország problémája még mindig kezelhető. Elég kicsik vagyunk ahhoz, hogy gyorsan helyrehozhassuk a problémát. Európa elvesztette belénk vetett bizalmát. Most már nincsen bújócska a kétharmad és a nép kétharmadának állítólagos akarata mögé. Talán elszánták magukat végre, hogy megmentenek minket magunktól. Talán a kormányzat most már végleg túl messzire ment a játszadozásával. Most már felhívta magára a figyelmet. És felkeltette a szövetségesek rosszallását. A hazugságokon most már át fognak látni. De mivel kicsi ország és kiváló történelmi keveseinek köszönhetően még mindig kaphat egy újabb esélyt. Viszonylag gyorsan. Nem kell mást tenni, mint váltani. Abbahagyni az értelmetlen és főként hazug, félremagyarázott politikai szóvirágok és hívószavak puffogtatását (pl. szabadságharc, gyarmatosítók). És visszafordulni a helyes irányba. Csak ennyit fognak kérni tőlünk. Nem többet.

One comments

One Reader’s Comments

  1. Jó írás.

Írja meg véleményét!