Nagy kérdések

Ködben ül a Tátra orma,

Ködben a paloták tornya

És itt és ott, néha-néha

Lobban egy picike fény

És megfeszül a vitorla.

Ady Endre a maga nemében egyedülálló alakja a magyar irodalomtörténetnek. Még mai szemmel nézve is különös, olykor megbotránkoztató életstílust követett. Mindez azonban semmit sem von le a veleszületett páratlan tehetséggel megalkotott életműve értékéből. Versei kódolt véleménye mind a mai napig időtálló, megszívlelendő, mert kortól elvonatkoztatva igaz. Igazi művész volt, mert megérezte és meglátta azt is, amit rajta kívül senki sem. Vajon a mai Magyarországról mi lenne a véleménye?

Magyarország a saját magának felállított csapdába esett. Hagyta magát megvezetni. A legutóbbi választások óta sok minden megváltozott az országban – ez kétségtelen, senki sem vitatja. Csak az irány, az irány az, amiben az ország két részre szakadt népe nem tud megegyezni. Holott nincsen két valóság. Csak a perspektívák térhetnek el. Feltehetően ez az oka annak, hogy míg az egyik oldal szerint minden a lehető legnagyobb rendben van, vagy legalábbis lesz a lehető legrövidebb időn belül, csak hinni kell a vezetőkben, addig a másik oldal szerint egyre mélyebbre süllyedünk a magunk ásta gödörben. (És nemcsak a jogi oldalt nézve, hiszen az sokakat, vélt vagy valós közvetlen érintettség hiányában nem nagyon érdekel – ami önmagában ismerve az ország múltját és rendkívül gyér demokratikus hagyományait nem is meglepő.) Nehezen lehet az emberi vélemények mögött megbúvó indítóokokat feltárni. De most az ellenoldalról nézve kissé kilátástalannak tűnik a helyzet. Nem arról van szó, hogy elvesztették a beléjük vetett bizalmat, amit a kormányoldal hirtelen visszanyert. Nem lehet azt elveszíteni, amit még meg sem szereztek.

Magyar tenger ez a tenger,

Vésszel, köddel, gyötrelemmel

Szeljük árját néhány százan:

Jaj, vajon mi lesz velünk?

Nincsen itt part, nincsen ember.

Természetesen nehéz a helyzet – nem tagadhatja senki. A mostani politika taszítja a még el nem kötelezett embereket, sokkal gyanakvóbbá, óvatosabbá váltak. Nehéz őket megnyerni. Ami egyébként a jövő szempontjából egyáltalán nem baj. Legközelebb talán a többség már megfontoltabban adja oda a voksát valamelyik pártnak. A mostani állapot kialakulása több okra vezethető vissza. Az egyik, ha nem a legfőbb, hogy nem egészséges az, amikor egy párt egy ember kultuszára épül. A nagy politikuskarrierek ettől teljesen függetlenek. Ha egy párt túlságosan kiszolgáltatja, vagy aláveti magát egy ember akaratának, az már régen rossz. Ha pedig az emberek ezt a gyakorlatot magukévá teszik, az már egyenesen katasztrófa az országra nézve. Ha nincsen gát, ami megfékezné az akaratérvényesítését, akkor az a bizonyos egyszemélyi vezető, a hatalom örök érvényű törvényei szerint, előbb vagy utóbb, elfeledkezik saját határairól és azokról a külső határokról, amiket nem lehetséges ledöntenie. Elveszíti a kontrollt elsősorban saját maga felett, bizalmatlanná, gyanakvóvá válik, és miközben folyamatosan tovább próbálja erősíteni pozícióját, immáron az összes elérhető jogos vagy jogtalan eszközzel, szépen lassan felőröl minden erőforrást, amit csak elérhet. Miközben a saját trónusát igyekszik emelni, közben aláaknázza azt. A berobbantás pedig rövidebb vagy hosszabb időn belül, de elkerülhetetlenné válik.

És hajózunk, szállunk, szállunk,

Sohase lesz megállásunk:

Egy köd-ország Magyarország

S hogyha Új jön, újra köd,

Köd előttünk, köd utánunk.

Ám hogy mikor következik be az elkerülhetetlen, az az aktuális rendszert testközelből ismerő és attól idegenkedő emberektől függ elsősorban. Az ellenállás módja és formája azonban nem mindig és nem mindenki számára egyértelmű. Sokan furcsa szemmel néznek azokra, akik ilyen helyzetben az ország elhagyását választják, holott közvetlen életbevágó okuk nem lenne rá. Hogyan illene rájuk tekinteni? Bátrak, meg el mertek mennek, mert el merték hagyni a szülőhazájukat, hogy máshol kezdjék újra, vagy folytassák? Vagy inkább valamiféle árulók ők, akik a bajban magukra hagyták azokat, akik a maradást és az ellenállás valamilyen itthonról folytatott formáját választották? Talán a távozók esetében valójában nem a menekülés a lényeg, hanem az ellenszegülés. Nem gyávaság, hanem az ellenállás egyetlen elérhető és ésszerű formája. A passzív ellenállás helyett kivándorlás. Az egyszerű polgárok már nem engedhetik meg maguknak, amit egykoron a földbirtokos Deákék megtettek. A hivatalokra való felkérést, a megvásárlás jelét visszautasítani és a családi vagyon nyújtotta viszonylagos biztonságot maguk mögött tudva némán tűntetni. Manapság ez a lehetőség nagyon keveseknek adatik meg. Azok közül, akik ebben a rendszerben nem találják a helyüket, mindig vannak többen vagy kevesebben, a viszonylagos mindennapos lelki nyugalom érdekében a megalkuvás helyett a távozást választják. Ez lenne a helyes lépés? Az egyetlen megoldás? Nem feltétlenül. Utolsó megoldásként viszont minden további nélkül elfogadható. Mindenkinek a saját személyiségétől függően kell meghozni a döntést. Megvetést egyikük sem érdemel.

Valamikor ki kell kötni,

Valaminek kell már jönni,

Valahára mutassuk meg:

Ágyúk vannak a hajón

S az ágyúk tudnak dörögni.

Ady Endre: Hajó a ködben

A mostani történelmi gödörből valamikor ki kell majd másznunk. De hogyan? A mostani rendszer úgy körülbástyázta magát kétharmados törvényekkel, minden jelentős intézmény átformálásával, hozzá közel álló személyekkel történő feltöltésével, hogy az elkövetkező kormányok mozgástere rendkívül beszűkült. Jogállami keretek között lehetetlen volna az újrakezdés? Nem feltétlenül. Bár tény, hogy a kilátások túl sok bizakodásra nem adnak okot. Ha az apró hajszálrepedések megjelenésére várunk, amelyeken majd befolydogálva, belülről építhető le ez a mostani rendszer, akkor meglehetősen türelmesnek kell majd lennünk. Hogy lehet-e akkora erejű ellenállást felszítani, ami el tudná mosni a mostani berendezkedés minden hátrányos elemét, az kétséges. Ez lenne az egyik megoldás, a másik pedig az lenne, hogy lassan téglánként kellene lebontani a tákolmányt. Ehhez pedig rengeteg munka és türelem kellene, ami az emberekből hamar el szokott ilyen esetben tűnni. Olyan eszközt kell találni, aminek a használata közben nem válnak a munkások olyanná, mint azok, akik ellen fellépnek. De mégis hatásos. A fő kérdés az, hogy van-e ilyen egyáltalán? Vagy megvárjuk, hogy a rendszer magától hulljon darabjaira, vagy nyíltan küzdünk ellene és megpróbáljuk „legyőzni”. Az egyik a kényelmesebb, de lassúbb megoldás, a másik a nehezebb, de gyorsabb. A kormányzat politikájával egyet nem értő emberek egyelőre úgy néz ki, hogy az első megoldásra szavaznak. A kérdés csak az, hogy meddig?

One comments

One Reader’s Comments

  1. Isten szava, a Biblia Jézus Krisztus talentumokról szóló példázatában azt közli velünk, hogy akinek Isten szellemi és anyagi vagyont , – talentumot adott, annak azt élete során szaporítani, hasznosítani kell. Aki ezt nem teszi, az “vettetik a külső sötétségre”. Kell ennél világosabb feladat, amit Megváltónk hagyott ránk?
    Tehát nem kell elásni az Istentől kapott tehetséget,hanem használni kell.

Írja meg véleményét!