„Európa nemzeteinek rá kell ébredniük, hogy a XXI. századi világrendben a kezdeményező szerepet már nem egymás ellen folytatott háborúkkal, hanem a közös kontinens iránti elkötelezettségben gyökerező együttműködéssel szerezhetik vissza.”

Hogyan legyünk magyarok és egyben szabadok?

Hogyan lehetünk egyszerre magyarok és európaiak? A válasz roppantul egyszerű. És nem is vagylagos, vagy tagadó. Legyünk magyar származású európaiak. A kettő egyszerre. Ahogy pl. olasz, ír, magyar származású amerikaiak közül is egész szép számban leleddzenek a világban. Természetesen ez azt is jelenti, hogy az európai jelenti a nagy gyűjtőcsoportot – amibe beletartoznak többek között a románok, a szlovákok, a horvátok és a szlovének is, akárcsak a németek, a franciák, a svédek, és az Európai Unió összes nemzete. Miért ne lehetne ez ilyen egyszerű. Pusztán vállalás kérdése. Egységes Európáról csak ebben az esetben beszélhetünk.

A magyarok nagy többsége még nem tart itt. Valahol valami nagyon el lett rontva. Valami megrekedt. Az, hogy a magyar társadalomban szakadékok tátongnak, nem kérdéses. Az egyik nagy választóvonal a magyarság fogalmához, a magyar léthez való viszony. Nagyon megnehezíti a helyzetet, hogy a szélsőséges elemek a nemzeti jelképek használatában is a szélsőségekig képesek elmenni. Ezzel a legfőbb probléma az, hogy akarva akaratlanul ezek a jelképek a tudatalattikban összefonódnak ezen extrémitások képviselőivel. És amikor ráadásul a legnagyobb befolyással rendelkező, aktuális kormányzóerő és hasonló retorikával és szimbolikával kezdi megközelíteni a választókat, az elkeserítő. Mintha már a nemzeti zászló kisajátítása is céljuk lenne.

Vannak jó és vannak rossz magyarok? Mi a különbség a két tábor között? Talán az a magyar a rossz, aki nemcsak magyar, de ugyanakkor európai is szeretne lenni? Valóban megvetendő az, aki kész a nemzet határain túlra is tekinteni annak érdekében, hogy saját nemzeti tudatukat megtartva az összeurópai közösség részévé válhassanak? Hogy részt vállalhassanak egy olyan egység létrehozásában, ami eljuttatja Európát saját evolúciója következő lépcsőfokára? Mindeközben nem kell az egyedi nemzeti sajátosságokat feladni. Értelmetlen is lenne, hiszen ezen nemzeti sajátosságokból épül fel az összeurópai kultúra. Ez nem beolvadás, ez hozzáadás, hozzájárulás valami olyan építményhez, ami minden európai nemzet, minden európai polgár számára valami jobbat hozhat. Ebből a „európai nemzeti salátából” a magyarság nem maradhat ki. Nem maradhatunk megint le. Előbb-utóbb az európai politikusok első nemzedéke felébred és keresni kezdi saját népét, amihez a magyarság nem csatlakozhat megint ötven év késéssel.

Itt a nagy probléma. A kormányzattal szembenállók nem engedhetik meg, hogy megfosszák őket saját nemzeti tudatuktól, saját magyarságuk érzetétől. A magyar történelem nagy alakjainak emléke mindannyiunké, nemcsak a szélsőségeseké. Trianon igazságtalansága példának okáért minden magyar embernek – éljen bárhol is a Földön – ugyanúgy fáj. A magyar zászló és a többi nemzeti jelkép mindenkit megillet, aki magyarnak vallja magát, nemcsak azokat, akik úgy gondolják, hogy erőszakos és harsány fellépéssel lehet a magyarságukat a leginkább bebizonyítani. Sajnos eddig még nem sikerült senkinek sem elérnie, hogy a magyarság szembenézzen saját valós történelmi szerepével, és fel tudja dolgozni azokat az igazságtalanságokat, amiket ellen követtek el, ugyanakkor felelősséget is vállaljon azokért a sötét tettekért, amelyeket ő követett el mások ellen. Mindezidáig még egyik sem sikerült. Pedig e nélkül nem leszünk képesek tovább lépni és más nemzetekkel, többek között a szomszédjainkkal előrevivő kapcsolatokat kiépíteni. Mert hiába a globalizáció, a világ másik felével még mindig jóval nehezebb együttműködni, mint a közvetlen közelünkben lévő országokkal.

Mindenki magyar, aki magyarnak vallja magát. Ettől a tudattól és érzéstől senki sem foszthat meg minket. A politikai pártok és bizonyos típusú politikusok egy bizonyos része már a legkorábbi időktől kezdve tudta, hogy hogyan kell az emberekben lévő nemzeti érzésre rájátszani, azt kihasználni. Bizonyára voltak és vannak olyanok, akik az erős, heves külsőségekben megnyilvánuló nemzeti érzésüket komolyan gondolják és ki is mutatják. Ez még a könnyebben elfogadható eset. Azonban vannak és jelen esetünkben is szép számban vannak olyanok is, akik mindössze politikai húzásból igyekeznek megdobogtatni a magyar szívet az ilyen díszes, gyászos, fölséges szavakra folyékony emberekben. A legnagyobb gond pedig abból adódik, hogy sajnos ezek az emberek csak a legritkább esetben veszik észre, amikor eszközül használják őket. És ha egyszer elmerülnek ebbe a gondolatvilágba, akkor a szabad gondolkodás képessége sajnos könnyen odavész. Nem feltétlenül örökre, de ha a szabadság bármilyen formája egyszer akármilyen okból elveszik, akkor azt nagyon nehéz visszaszerezni. A szabadság megtartása érdekében nemcsak a szív, hanem az ész szavát is figyelembe kell venni. Máskülönben nem megy. A végén nem nyerhetünk ellenkező esetben semmit sem, ugyanakkor mindent elveszíthetünk.

Hasonló a helyzet az anyaország határain kívül élő azonos nemzetiségűekkel ápolt viszonnyal kapcsolatban is, még egy plusz – egyébként teljesen érthető – érzelmi töltettel. A kényszer általi elszakítottság érzetével. Természetesen jól esik nekik, ha összetartozásról beszélnek nekik és látszólag a keblükre ölelik őket, jelképes gesztusokkal és édes szavakkal árasztva el őket. Ugyanakkor ennek a túlnyomó többsége csak hazugság. Ámítás. Csak a szavazatokra, a tömegre, a politikusok mögött álló díszsorfalra van szükségük azoknak, akik olyan kedvesen viszonyulnak most hozzájuk. Az önérdek süt a megnyilvánulások túlnyomó többségéből. Lennének csak tízezren a több mint egymillió helyett közvetlenül a szomszédos országokban! Akkor nem valószínű, hogy annyira fontos lett volna gyorsan az állampolgárság mellé szavazati jogok is kapniuk. Akkor nem lenne olyan választási eljárásról szóló törvény, hogy mindenáron szavazni tudhassanak.

Az állampolgárság minden magyarnak jár. Ez elfogadható. De a szavazati jog, az a hazai helyzetet ismerve, már nehezebb kérdés. Csak arra lehet kérni a határon túli magyarokat, hogy frissen szerzett szavazati jogukkal az eszükre is hallgatva éljenek. Kell a szív is természetesen, anélkül nem megy, de az ész is. Érezzük a most az ő vállukat nyomó felelősség súlyát és lássanak át azon a mesterségesen gerjesztett piros-fehér-zöld árnyalatokkal körbefont rózsaszín ködön, amit most az ő szemük elé is odafújnak. Ennyit tehetünk csak a határokon innen. Kérhetjük őket, hogy legalább közülük legyenek néhányan, akik a józan eszükre hallgatva hozzák meg egy év múlva a nagy döntést. Ennél többet ezzel kapcsolatban egyelőre nem tehetünk.

2 Comments

2 Reader’s Comments

  1. Tanulságos okfejtés!

  2. Jó írás!

Írja meg véleményét!