„Tehetsz szárnyakat egy malacra, de attól az még nem lesz sas.”

William J. Clinton

Szemezgessünk Magyarország problémáiból

Magyarország egy különös korszakát éri. A látszat korszakát. Ugyanis semmi sem az, aminek látszik. Az illúzióvilág, amibe a mai magyar társadalom nagy részét az aktuális hatalomnak sikerült belevezetnie, nagyon veszélyes, ugyanis míg egyik oldalról hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket, a másik oldalról nem létező fenyegetésekkel riogatja és hergeli őket. Hiszen látszatra minden törvényesen és demokratikusan zajlik. Na de mi rejlik a mélyben? A látszat mögött?

A fő probléma nem is az lenne, hogy az aktuális hatalom kissé belegondolva abszolút egyszerű és átlátszó eszközökkel próbálja magához kötni a tömegeket – amelyeknek pár év múlva keservesen meg fogjuk inni a levét. A baj az, hogy az emberek még mindig vevők a káprázatra. Amit az aktuális hatalom szemrebbenés és minimális lelkiismeret-furdalás nélkül ki is használ. Ha annyira gyűlölik a kommunizmust, amennyire mutatni próbálják, akkor miért nem probléma, hogy kedves vezetőik az aktuálisan létező legnagyobb kommunista államhoz és befolyáskörzetéhez igyekszik törleszkedni? Mondván, hogy ezzel majd mekkorát fog hasítani. Míg a legmélyebben megvetjük kommunista múltunkat (csak arra használjuk, hogy a politikai ellenfeleinkre mutogathassunk vele), akkor a kommunista jelentől miért nem fordul fel a gyomrunk?

Könnyű a Nyugatot, főként az Európai Uniót hibáztatni a gondjainkért. Hiszen elég nagy ahhoz, hogy megfoghatatlan legyen és elég távoli ahhoz (de mennyire távoli), hogy szót emeljen ellene. A valóság ezzel szemben az, hogy az Unió nélkül Magyarország minden presztízsét és minden életfenntartó támogatást elvesztene. Az emberek bizonyos része ugyanakkor elhiszi a bújtatott propagandát, képtelen elfogadni, hogy nem tévedhetetlen. Az Unió elvárja a tagállamoktól az európai értékek (demokrácia, jogállamiság, emberi jogok védelme) tiszteletben tartását, megóvását, képviseletét és terjesztését. Ez nem túl nagy ár azért a segítségért, amit a tagállamok fölzárkóztatása érdekében az Unió magára vállal. Ráadásul olyan teher ez, ami végső soron minden európai ember érdekét szolgálja, és javára válik. Aki erre kicsinyes, átlátszó politikai érdekei miatt nem hajlandó, annak nincsen helye a demokratikus Európában.

Nehéz eldönteni, hogy a mai magyar politikai vezetőréteg, amikor a választóihoz beszél, akkor azt komolyan is gondolja, vagy csak azt mondja, amit éppen aktuálisan hallani akarnak tőle. Hiányzik minden megfontoltság, minden tervezés a lépései mögül, meggondolatlanul rohan, kapkod, miközben mindenkivel hadakozna, aki csak a sajátjától eltérő álláspontra helyezkedik (jó példa erre a törvényhozás – a törvényhozás erejét az mutatja, hogy milyen kevés jogszabályt kényszerül alkotni és azokhoz milyen ritkán kell hozzányúlnia; a minőségért ebben az esetben nem kárpótol a sebesség és a mennyiség). És ez az egyik legfőbb probléma. Olyan gyorsan akarnak olyan sok mindent, hogy lépten nyomon hibáznak. Mert sietnek, mert mindenáron győzni akarnak. Mindenáron. A szélsőségek irányába való nyitás rendkívül elkeseredett és elhibázott lépés. Minden politikai párt választásokat akar nyerni, ez tiszta sor. De nem mindegy, hogy az adott politikai párt mi mindenre lenne ennek érdekében képes. Majd utána gyorsan egy kis visszakozás (olykor törvénytelenül), amit a megsértettek tárt karokkal fogadnak, mintha minden sérelem ennyivel el lenne felejtve. Csoda-e, hogy a kormányzat úgy érzi, előtte nincsenek határok? Azt mondhat és tehet, amit csak akar, mert a saját táborában lévők úgyis hisznek neki, vagy az érintettek elnézik neki? Ennek véget kell venni. Az Európai Unió vezetői nem a pártcsaládjuknak tartoznak felelősséggel, hanem az egész kontinensnek. Éppen itt lenne az ideje, hogy ezt bebizonyítsák. Egész Európára, az egész Európai Unióra, annak minden tagállamára (bele értve az érintettet is) hoz szégyent egyrészt az, aki a közös értékeket semmibe véve próbál kiskirálykodni, de az is, aki mindezt eltűri neki. Az egyesülés felé vezető út ezzel jár.

A szabadsággal az is együtt jár, hogy a miénktől eltérő nézeteket vallók szabadságát is elismerjük és megvédjük. A zsarnokság szereti mindig csak és kizárólag a saját hangját hallani, a szabad embereket nem ez jellemzi. A történelmi ballaszt, amellyel Európa sok országának, főként Németországnak és a tőle Keletre lévő államoknak, megnehezíti ennek következetes érvényesítését. Ugyanakkor az elzárkózás nem megoldás. A történelmi teherrel nem együtt kell élni, hanem fel kell dolgozni, különben nem tudunk tovább fejlődni. Ha lehetővé tesszük, hogy az emberek felnőttkorukra szert tehessenek az egészséges emberségre (például megfelelően nyitott, ugyanakkor szigorúan tényszerű oktatással), akkor a múlt árnyai minél ritkábban fognak minket megkísérteni. Ehhez azonban viszonylagos jólét és nyugodt környezet kell. A törvénytelen tiltások és a jogok túlzott és ezért elfogadhatatlan korlátozása még átmeneti megoldást sem jelenthetnek. Ahogy a véleménynyilvánítás szabadságának egyéb aspektusát, a közszereplők helyzetét tekintve sem a szűkítés az egészséges válasz. Aki a közszereplő lét előnyeit élvezi, annak a hátrányait is el kell viselnie. Ezt el kell fogadni. Mert ez az út vezet előre. Ebben rejlik a változás lehetősége. Ahol a jó lehetősége még felsejlik.

One comments

One Reader’s Comments

  1. Nem tudom megallni comment nelkul:

    “A szabadsággal az is együtt jár, hogy a miénktől eltérő nézeteket vallók szabadságát is elismerjük és megvédjük. A zsarnokság szereti mindig csak és kizárólag a saját hangját hallani, a szabad embereket nem ez jellemzi.”

    Ez egy olyan igazsag ami nem csupan a kozeletre de a maganeletre is vonatkozik. Nagyszeru iras es koszonettel gratulalok!

Írja meg véleményét!