„Az igazság végül ott fog győzedelmeskedni, ahol fájdalmak között jön a világra.”

George Washington

Gyülekezési jogról, terrorizmusról, az európai nehézkességről

Az emberi jogok bár egyetemesek, eltérő értelmezéssel bírnak. A főtétel, az alapvető jelentés általános elfogadottsággal bír, ugyanakkor a tartalmi kibontásukban, a konkrét, kényesebb helyzetekben való alkalmazásuk során, a korlátozás mértékében a nagy, mértékadó demokráciák értelmezésében megfigyelhetők különbségek. Szabad-e a szólás szabadságának határt szabni? Meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága? A gyülekezési jog milyen esetekben korlátozható?

A két fő modell, az amerikai (Amerikai Egyesült Államok) és az európai (Európai Unió – Nagy-Britannia átmenet) a kérdéseket eltérően válaszolja meg. A modern demokratikus berendezkedés az amerikai kontinensen már jó ideje kiforrott állapotában volt, amikor Európában még éppen csak megtette első lépéseit. Eltérő történelmi örökséget, terhet cipelve a hátán. Az európai kontinensen az élethez való jog minden jogrendszer alapja. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya ezt a jogot nem is tartalmazza. Nem is tartalmazhatja, mivel megszületése idején egészen eltérő problémákkal és tapasztalatokkal birkóztak alkotói, mint azok az európaiak, akik a II. világháború szörnyűségeinek emlékével az európai értékek (és egy esetleges, máig megszületésre váró európai alkotmány) alapjait lerakták. Az Amerikai Egyesült Államokat a szabadság(jogok) hazájának szánták az Alapító Atyák; Európának viszont egy nagyon szigorú morális mércét figyelembe véve kellett emberi jogi rendszerét felépítenie. Amikor egy kontinensen olyan embertelenségekre kerül sor, mint a második világégés során Európában, akkor többek között a gyülekezési jogot is szűkebb határok közé hajlamosak szorítani – érthető módon – mint a szabadságjogok korlátozására (az adott ország demokratikus szellemiségének alapját letevő személyiségek ill. elődeik tapasztalatainak köszönhetően felépülő jogrendszer következtében) érzékenyebb államban. Kérdés, hogy a jog mennyire tűri el, mennyire kell eltűrnie az érzelmi alapokon nyugvó korlátozást? Melyik a helyes(ebb) megoldás? A szabadság teljessége felé történő orientálódás, vagy a korlátok alkalmazásának tágabb körű lehetővé tétele? A válasz nem olyan könnyű, eltérő történelmi, társadalmi háttérrel rendelkező országok között igazságot tenni kis híján lehetetlen. De ha már mindenáron választanunk kell, akkor elmondható, hogy a szabadság minél teljesebb megléte – bármilyen különösnek tűnik is – inkább magában rejti az emberek közötti béke lehetőségét, mint a korlátok. A szabadság vadhajtásait természetesen le kell nyesni, ezzel senki sem vitatkozik. Aki az emberi méltóságot, mint legfőbb alapértéket nem akarja tiszteletben tartani, az szabadságában korlátozható. (Ez az ára, ha úgy tetszik.) De a szabadság, a szabadságjogok túlzott gúzsbakötése, az állami irányítás erőszakos betolakodása a jogok szférájába, eddig még mindig több kárt okozott, mint hasznot. Mert a vadhajtások a tiltással nem tűnnek el. A homályban szemmel tartani őket sokkal nehezebb, mint jó látási viszonyoknál.

Amikor ezek a sorok íródnak hivatalos források szerint már elfogták a bostoni robbantások még életben lévő gyanúsítottját. A terrorizmussal szemben egyféle megoldás létezik; a null tolerancia. Aki egyszer ilyen mélyre merül egy vallás félremagyarázott tanításaiban, akit teljesen érintetlenül hagy, hogy ártatlan embereket öl meg, vagy tesz egy egész életre megsebzetté, ráadásul ilyen brutális, aljas, alávaló módon, annak a gondolkodásmódján már nem lehet változtatni. Éppúgy ahogy a jog vadhajtásai, úgy a vallások vadhajtásai sem tűrhetők el. Azonban ez ellen mindig csak az érintett, a származtató közeg tudna tenni. Ha akarna. Ha egy vallás megkérdőjelezhetetlenül és visszavonhatatlanul elhatárolódik, sőt üldözendővé nyilvánítja elfajzott elemeit, ha bűnnek kiáltja ki cselekedeteit, akkor tud a világ többi része is hatékonyan és hosszabb távon, talán örök időkre eredményesen küzdeni ellenük. Ha csak tessék-lássék módon teszi, vagy éppen sehogy sem, akkor maradnak a napi küzdelmek, a mindenkori kisebb sikerek és a folyamatos, állhatatos, eseményről eseményre zajló harc a terrorizmus ellen.

Az Európai Unió talán kissé későn, de eszmélni látszik. Magyarország problémái már nemcsak kontinensen belül, de világszerte ismertek. Ez kellemetlen a demokrácia szülőanyjának számító kontinensen. Talán a kényelem, a nehézkes európai gépezet (nagyon jól lehetett erre mindig is hivatkozni), talán a pártszimpátia, talán a mindenáron való összezárás és a vezető pozíció megtartása munkálkodhatott és munkálkodhat még mindig egyes európai pártok vezetőinek és tagjainak fejében. Ezt csak ők tudhatják. Mindenesetre, ha már az európai választásokra gondolunk, érdemes megfontolni, hogy az a párt, amely több éven át eltűrte egy demokratikus államban egy önjelölt akarnok hatalmának elburjánzását, és nem tett ez ellen semmit, sőt olykor még meg is tapsolta, alkalmas-e arra, hogy a vezető európai tisztségeket betölthesse. (Hiszen ahogy egy szocialistát emlékeztetni lehetett az európai normákra, amihez tartani kell magát és országát, ezt egy jobboldalival is megtehették volna. Bár való igaz, abban az ügyben, a román nép ellenállásának is nagy érdem jutott.) Nem tudni, hogy mi lesz a mostani kisebb forgószél végkifejlete. Lehet, hogy csak egy európai vezetőváltás lenne képes hatásosabban fellépni Magyarország érdekében – a magyarok segítségével természetesen. Azonban az már túl késő lesz a számunkra. A kérdés végső soron az; vissza akar-e térni a magyar nép az európai útra, vagy sem. (Érdekes erre még a sokat szenvedett görögök többsége is egyből tudná a választ, ha saját magukról lenne szó. Vajon miért lehet ez? Mert ez a mostani helyzet bár nehéz, de csak átmeneti, ezt a nagy többség tudja Európában. Minden összevetve, úgy átlagosan, válságmentes időkben – amiből volt már pár, habár kétségtelen, hogy a mostani az eddig legnehezebb – nem rossz az Európai Unióban élni. A válságokat túl kell élni. Az európai modell egyébként, mindent összevetve működik.) Mert, ha nem, akkor ne hülyítsük egymást. Döntse el a magyar nép, hogy mit akar. Objektív szemmel, valós információkra alapozva, az érzelmi töltetből kissé engedve, ugyanakkor azt sem kiszorítva. Egy így meghozott döntésben már meglehet bízni.

One comments

One Reader’s Comments

  1. keszthelyi katalin

    Nagyrészt egyetértek a cikkíró álláspontjával. Egy későbbi időpontban részletesebben is kifejtem véleményemet. Most megyek a Városligetbe, hogy beszélhessek a demokratikus ellenzék vezetőivel és képviselőivel. Mindenkit ismeretlenül is üdvözlök: Kata,Keszthelyi

Írja meg véleményét!

 

Még több blog