„A jövő birodalmai az elmében gyökereznek.”

Sir Winston Churchill

Válaszúton

Sir Winston Churchillt már sokan sokféleképpen méltatták. Előretekintő gondolkodásmódja vitathatatlanul mindörökre a nyugati kultúrkör óriásai közé emelte. Vajon milyen tanácsot adna ma hazájának? Hagyják magára a nehézségekkel küszködő Európai Uniót, ahova igazából mindig csak félszívvel kötődtek, vagy nézzenek szembe valós, a XX. század első feléhez képest ugyancsak megváltozott gyarmatbirodalmuk felbomlása utáni világ- és belpolitikai, pl. skót helyzetükkel, és tartsanak ki mellette?

Az Európai Unió ezt a furcsa felemásságot már nagyon nehezen viseli. A nemzeti lét és az egyesült Európa között megrekedtünk egy középúton, ami rövid időn belül működésképtelenné válhat. Az Uniónak fejlődnie kell. És minden jel az egység felé mutat. Nem fegyverrel és háborúval (az már Napóleonnak sem sikerült – habár többek között jogi szempontból számos előnnyel jártak császárságának évei), hanem ésszel, értelemmel kell az Egyesült Nemzetek felé haladnunk.

Minden ország különböző. Vannak erősebb és gyengébb országok. Minden nemzet más és más mentalitással rendelkezik. És mindegyiknek megvan a maga történelme. A hibákkal és az erényekkel együtt. Egy nemzet nagyságát a leginkább az mutatja, hogy mennyire képes a bűneit belátni, beismerni, megbánni és azokon továbblépni. Európa egyes nemzetei ebben sikeresebbnek bizonyultak másoknál. Aki bármilyen okból vagy végső elkeseredésében ahhoz a gusztustalan fegyverhez nyúl, hogy a múlt bűnöseivel egy kalap alá veszi a jelen élőit, az hatalmas bakot lő. A XXI. században az elmúlt korszak rémségeit igazságtalanul és önző politikai szándékból felemlegetni elfogadhatatlan és tolerálhatatlan cselekedet.

Magyarországon furcsa helyzet állt elő. Kissé kellemetlen, kissé zavaró és feszült helyzetben élnek az emberek, de úgy tűnik, a tűréshatár elérésétől a többség még messze van. Talán egész egyszerűen beleszoktak a hatalmi berendezkedésbe. Tudják, hogy mely információforrásokat és szituációkat kell ahhoz elkerülni, hogy a mindennapi politikai őrültekházától megkímélhessék magukat. Aztán nem egészen egy év múlva majd elmennek szavazni.

Az ellenzék sem könnyíti meg az önmagát átlag magyar állampolgárnak tekintők dolgát. Egy olyan országban, ahol a kormánypárt támogatói bármilyen hibát szinte kritika nélkül elnéznek a vezetőiknek, akkor a többiek nem tehetnek mást, mint az egymás iránti ellenérzéseiket is átmenetileg félretéve egy kikezdhetetlen, közös szövetségbe tömörülnek. Egy valamit kell elhinniük és elhitetniük egymással. Hogy képesek és készek megvédeni egymást. Egy dolguk van; megbízni egymásban és engedni egymásnak. Kompromisszumot kötni, ahogy a felnőtt demokráciákban szokásos. Ha nem képesek támogatni egymást, akkor hogyan várhatják el az emberektől, hogy beléjük helyezzék a már oly sokszor, többek között az előző választások során is megtépázott bizalmukat? Ha külön-külön szállnak ringbe, akkor is fognak szavazatokat kapni, csakhogy a győzelemhez ez nem lesz elég. Az ellenzéki szavazatok el fognak veszni. (Több mint valószínű, hogy ez volt a mostani kormányzó pártok célja.) Ha képesek a széthúzás átkán túllépni, ha ezt a magyar mércével mérve szinte elképzelhetetlen tettet véghez tudják vinni, akkor győzhetnek. Ha nem, akkor minden marad úgy, ahogy most van.

No comments

Írja meg véleményét!