„Hagyomány nélkül a művészet pásztor nélküli birkanyáj. Újítás nélkül hulla.”

Sir Winston Churchill

Egy rockoperáról

Bárki bármit is mond, a 2013-as István, a király nem egy rossz feldolgozás. Ha pedig valaki aktuálpolitikát lát bele, az valamit vagy nagyon félrenézett, vagy már eleve félre akart nézni. Ebbe a mostani alkotásba nem belelátni lehet a jelenlegi helyzetet, legfeljebb belemagyarázni. Talán a legszebb jelenet az egész műben, amikor az ifjú országfő és ellenségének lánya, mint az ifjabb, „modernebb” generáció tagjai, egymás kezét fogva, egymás mellett énekelnek. Innen valóban egyenes út vezethet a jövőbe. A zárójelenet, a bezáródó korona, talán arra utal, hogy a kereszténység felvételével és a korona elfogadásával nemcsak egy abszolút pozitívum, a fennmaradás, de betartandó szabályok is jártak. Ezek alól a szabályok alól pedig nincsen kibúvó. Ha valaha megszegi a mindenkori „vezetőség” ezeket a szigorú egyházi, és közös világi, európai normákat, akkor annak az ország fogja a kárát látni (korábbiakban a léte, majd az idő előrehaladtával, a fejlődésre való képessége és lehetősége elvesztése képében). Nehéz megérteni a legújabb kor díszleteiben megjelenített feldolgozásokkal szembeni szokásos fanyalgásokon kívül mi kivetnivaló van a mű egészében. Ha a rendező személye és a modernitáshoz igazodó alkotói stílusa, amely nyilvánvalóan áthatja a feldolgozást, a kifogás tárgya, nos, arra nem lehet mást írni és mondani, mint hogy mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez, aminek hangot is adhat, ha szükségét érzi. Mindaddig, amíg ezzel nem okoz kárt másoknak és tiszteletben tartja embertársai jogát ugyanerre. (Tény, hogy a mostani mű a történetben szereplő egyházi és világi intézményeket megjelenítő emberi karaktereket és a főszereplők valós vagy az alkotói szabadsággal személyiségükben felfedezett jellemvonásait – hol tragikusan, hol komikusan – az eddig látottaknál jobban kidomborítva jeleníti meg, a pozitív és a negatív tulajdonságaikat egyaránt. Ezzel kevésbé pátoszos, viszont felfokozottabb hangulatú lett az előadás. A pipázás és a fehér ló feláldozásának, a véráldozatnak a megjelenítése még nem ok a felháborodásra. Mindent összevetve nincsen semmi gond vele.)

Ebben a műben nincsenek jók és nincsenek rosszak. Két értékrendszer csap össze egymással, ugyanakkor mindkét fél rendkívül pozitív emberi tulajdonságokkal bír – ez talán 2013-ban még nagyobb hangsúlyt kap. A végén teljes mértékben a néző a feladata és a felelőssége, hogy eldöntse, melyik oldal áll hozzá közelebb – ismerve ugyanakkor a történelmi tényeket és egy estleges eltérő végeredmény lehetséges, gyászos következményeit. Nem érdemes a ma Magyarországára ráerőltetni a megjelenített szituációt. Ebben az alkotásban a mai rendszernek nincsen helye. Ez a rockopera két lehetséges útról szól. Alakulhatott volna másképp is a történet. De lehet, hogy egy olyan végkimenetel esetén ma már senki nem lenne, aki megjeleníthetné és megtekinthetné a több mint ezer évvel ezelőtti események művészi rekonstrukcióját. Biztosan nem lehet tudni.

Fontos volt most, ebben az évben ennek a történetnek a felelevenítése? Kijelenthető, hogy igen. (A korábbi színpadra vitel körülményeit a mostaniakkal össze sem lehet hasonlítani. A két verzió két különböző korban, két különböző háttércélzattal jött létre.) Ugyanis a mostani feldolgozás arra is rávilágított, hogy minden döntés következményekkel jár. Ahogy István azzal, hogy Rómához fordult és átvette az onnan küldött koronaékszert, egyszersmind lekötelezte magát az anyaszentegyháznak, és főként annak vezetőjének, a pápának, másrészt elkötelezte magát egy szellemiség, egy értékrendszer, egy kultúrkör mellett, amit ma úgy hívunk, hogy európai. Ez volt a kompromisszumos megoldás, ha úgy tetszik. Befogadták az akkori nyugati nemzetek és vallási oldaluk, a katolikus egyház Magyarországot maguk közé, ugyanakkor ezzel nekünk is el kellett fogadni azokat a szabályokat és előírásokat, amelyek közöttük dívtak. Ez meglehetősen csekély ár volt a pusztulástól való megmenekülésért. És ez az egyik legnagyobb tanulsága történelmünknek. A fennmaradáshoz kompromisszum kell.

Ha mindent összevetünk, ez az alku, Magyarországnak előnyére vált és válik mind a mai napig. Történelmi bűn elkövetésére készül az, aki ma ennek az országnak Európából való végleges kiírására törekszik, vagy politikai érdekből az ilyen érzelmű szélsőségek hangját igyekszik, még ha csak részben is a sajátjába illeszteni. A nyugati civilizáció nem hanyatlik, mint azt sokan állítják. Hatalmas erőforrásai vannak, és ha Európa egyszer hajlandó lesz az egyesülés újabb fokaira rálépni, és ezt a drága nemzeti öntudatot, amely valamilyen szinten minden nemzetben benne van, elfogadható mértékre csökkenteni, akkor képes is lesz ezeket kiaknázni.  Az Európa földjén élő európai nemzeteknek új kompromisszumot kell kötniük egymással. Mindnek. Amely ország ebből kimarad, az lemarad, körülbelül még pár száz évvel más európai nemzetekhez képest. Ép ésszel ezt nem tekinthetjük elfogadható lehetőségnek. Különben ezer év minden áldozata hasztalan volt. Ezt kell minden eszközzel megakadályozni, annak érdekében, hogy Magyarországnak a XXI. században is lehetősége maradjon az előrelépésre. Más lehetőségünk, esélyünk erre nincsen.

Kiskunhalas

One comments

One Reader’s Comments

  1. Rácz Lilla nagyon jól fogalmazta meg, hogy miről van szó és azt is, hogy a megmaradásunknak ma sincs más útja, mint Európához tartozni és, persze, elfogadni és betartani annak értékrendjét is.
    Gratulálok Rácz Lillának és köszönöm a cikkét.

Írja meg véleményét!