„Ha a tetteid arra ösztönöznek másokat, hogy álmodjanak többet, tanuljanak többet, tegyenek többet és váljanak többé, vezető vagy.”

John Quincy Adams

Beszéljünk arról, mai igazán fontos

Az idei október 23-a érdekes volt. Kevés hősiesség, kevés inspiráló tett vagy gondolat, kevés nagyformátumú ember és egyetlen vezető sem. Ez az igazi tragédia egy ország számára. Nem az, ha társadalmi vagy gazdasági problémákkal néz szembe, hiszen a problémákat meg lehet oldani. Az igazi baj akkor adódik, ha nincs senki, aki képes lenne, ritkábban saját maga, inkább mások segítségét összehangolva, mások erejét termékeny, hasznos folyammá egyesítve a problémákat megoldani. Kell egy, nem több, nem is szerencsés, ha több van, ember, akiben megvan az a veleszületett képesség és tehetség, hogy felismerje a probléma okát és azokat az eszközöket, amelyekkel az megoldható, aki képes összefogni azokat az embereket akik a megoldás szellemi alapjait meg tudják teremteni, aki képes megteremteni azokat a lehetőségeket, amelyekkel ezeket a szellemi termékeket a gyakorlatba át lehet ültetni, aki képes az emberek tiszteletét és szeretetét saját személyiségével, saját emberi nagyságával kivívni. Miért követelték Nagy Imre visszatértét az emberek 1956. október 23-án? Mert megbíztak, mert megtudtak bízni benne, mert hittek benne, mert hinni tudtak benne. Mert úgy gondolták, hogy ha őt az országuk vezetőjévé teszik, akkor az ő életük is jobb lesz.

1956. október 23-án kirobbant az a feszültség, ami már több mint tíz éve gyűlt a magyar társadalomban. Az más kérdés, hogy az a bátorság, amiről többek között a saját és hazájuk szabadságáért síkra szálló tüntetők akkor tanúságot tettek, mennyire volt racionális, mindössze három évvel Sztálin halála után és alig több, mint egy évtizeddel a Szovjetunió világpolitikai nagyhatalommá válása után. De vajon lehet-e egyáltalán racionális a bátorság? A bátorság egy olyan érzés, ami hatalmas tettekre sarkallhatja az embert, üdvös, ugyanakkor rettenetes tettekre is.

Minden kornak szüksége van hősökre. Hogy miben hasonlít egymásra George Washington, Abraham Lincoln és Franklin Delano Roosevelt? Mind a hárman képlékeny helyzetben kerültek országuk élére és mindörökre megváltoztatták azt. Azonfelül ennyi idő távlatából kijelenthető, hogy mindhármuk esetében a változás határozottan előnyös volt. Mi kellett ahhoz, hogy ezek az emberek, főként az utolsó két elnök, felléphessen az amerikai történelem színpadára és az egyik megóvja az Egyesült Államokat a szétszakadástól, a másik pedig a világ vezető hatalmává tegye azt? Szerencsés hely és idő és gondolkodó emberek, akik ezeket a személyeket vezetőikké választották.

Magyarország ma különös, veszélyes, hosszú távra kiható korszakát éli. Most amikor a legnagyobb szüksége lenne józanságra, megfontoltságra és türelemre, ezek a tulajdonságok mintha eltűntek volna a vezető körökből. (Egyébként ezek azok a tulajdonságok, amelyekre Európa építéséhez is szükség van. Ne jutalomjáték, vagy éppen – mint olykor talán éppen Magyarországon – büntetés legyen az Európai Parlamenti mandátum. Küldjenek oda minden európai országból olyan embereket, akikből igazi európai politikus, esetleg, a kivételes kevesekből államférfi/államnő válhat.) Bölcs, felelős vezetők dolgában sosem voltunk túl szerencsések (rendkívül felháborító október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek fényében hadsereget és lövöldözést emlegetni; vérlázító, ha valaki ilyen történelmi eseményekre közvetlenül utaló szavakat ezen napon, egyáltalán bármelyik napon pusztán politikai előnyszerzés céljából használni mer). Egy demokráciában ezek a fordulatok nem lehetnek elfogadhatóak.

Hol van most egy bölcs vezető? Hol van egy ellenzéki hős, aki véget vethet ennek a politikai válságnak? (Mert az válság, hogy egy többség által sikertelennek tartott kormányzás alatt, az ellenzéki pártok képtelenek számottevő mértékben megerősödni.) Egy karizmatikus, értelmes, határozott ember kell, aki képes elhitetni az elégedetlen magyar választópolgárokkal, hogy olyan páncélt tud képezni az ellenzék erőiből, ami megvédi őket a támadásoktól, aki erőt és bátorságot tud mutatni; akiben az emberek megbízhatnak, akihez kötődhetnek. Mert most éppen az erő az, amiben az ellenzék hiányt szenved. Ezért nem tudják az elégedetleneket magukhoz vonzani. Magyarország jövője most azon múlik, hogy erre az egy emberre rálelnek-e és lesznek-e olyanok, akik saját figyelem és dicsfény iránti vágyódásukat leküzdve, képesek lesznek ezt az egy embert megfelelőképpen segíteni. Végtére is az igazi demokráciákban ezen áll vagy bukik az országok sorsa. Mindig és mindenhol. Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, a szabadság igazi erejéről és értelméről nem szabad lemondani. Nem szabad elfeledni vagy kihasználni azoknak a keserédes, reményteljes októberi napoknak és azoknak a kivételes embereknek az emlékét, akik békésen és jogszerűen akartak fellépni nem az elvesztett, hanem a valójában soha el nem ért szabadság elérése érdekében. Azokét az emberekét, akik majd hazájuk iránti szeretetük miatt a végsőkig kitartanak a diktatúra és a túlerő ellenében. Sosem feledhetjük azoknak a bátorságát és áldozatát, akik egyszer ki mertek állni az igazi szabadságért. Október 23-a végtére is az ő napjuk lenne.

No comments

Írja meg véleményét!