„Amerikát külső hatalmak sosem fogják elpusztítani. Ha elbukunk és elveszítjük szabadságjogainkat, az csak annak lesz majd köszönhető, hogy mi magunk pusztítottuk el önmagunkat.”

Abraham Lincoln

Elnök Úr, Önt sosem fogjuk elfelejteni!

Április 14. az Amerikai Egyesült Államok, sőt az egész demokratikus világ, a mindenkori szabad államok számára tragikus és szomorúemlékű nap marad, mindaddig, amíg csak egyetlen egy szabad ember is lesz a Földön, aki csak emlékezhet rá.

Lincolnnak megadatott a szenvedés, hogy megmenthesse országát, de újjáépíteni azt már nem engedtetett meg neki. A hórihorgas, bölcs és jóságos óriás képe mindamellett örökre beleívódott az amerikai nemzeti öntudatba. Amire Lincoln képes volt, arra mindeddig kevés történelmi példa akadt. Intelligenciájával, alázatával, hazaszeretetével, ugyanakkor makacsságával, elszántságával és a népébe, valamint országa politikai, társadalmi és gazdasági rendszerének erejébe és igazába vetett hitével nemcsak megmentette az újvilági demokratikus rendszer azon kísérletét, amely az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának elfogadásával vette kezdetét, de egyben esélyt adott az amerikaiaknak arra is, hogy új fejezetet nyissanak társadalmuk történetében. Ez a nyitás azonban, Lincoln utódainak félresiklott rekonstrukciós terveinek köszönhetően, meglehetősen félresikeredett. Az ország egysége megmaradt, földrajzilag, gazdaságilag, de az emberek túlnyomó többségének a társadalmi berendezkedésről alkotott felfogását nem sikerült átalakítani. Az is igaz ugyanakkor, hogy a kezdeti sikertelenségek után egészen az 1960-as évekig nem fektettek túl nagy hangsúlyt a felső politikai körökben a természetesnek vett társadalomi hierarchiáról alkotott elképzelések megreformálására. A törvények védelmére, a társadalmi egyenlőtlenségek, legalábbis papíron történő teljes körű kiküszöbölésére a polgárháború lezárulása után majd’ pontosan 100 évet kellett válni. (Az alkotmánymódosításokat mintha senki sem vette volna figyelembe; a szövetségi törvénnyel már nem lehetett ennyire nagyvonalúan bánni – főként mivel volt olyan kormányzatok jöttek, amelyek azt be is tartatták.)

Az Amerikai Egyesült Államokat fehér, többnyire keresztény, a gazdasági, társadalmi és szellemi szféra felső köreit elfoglaló férfiak „alapították”, legalábbis dokumentációs formában, hiszen az új állam még annak gyarmati korszakában való alapjainak lerakásához azért a nők segítségére is szükség volt. A déli gazdaság működtetése pedig sokáig elképzelhetetlen lett volna a fekete rabszolgák munkája nélkül. A fentebb említett alkotmánymódosításokkal és törvényekkel az Egyesült Államok vezetői azt akarták elkerülni, hogy népük újra ugyanabba a hibába essen, az emberek közötti rasszokra épülő egyenlőtlenségnek a gyakorlatától próbálva így védeni önmagukat. Úgyszólván így zárták le a sötét, mételyes gondolatok visszaáramlása elől polgártársaik elméjét. Ugyanezt a módszert alkalmazták a nácik legyőzése és mérgező elméleti rendszerük leleplezése után németföldön is. Az állampolgárok választott képviselőik útján gyakran nyúlnak ehhez az eszközköz egy-egy súlyosabb tragédia, mételyes eszmerendszer uralmának megdöntése után; tulajdonképpen így védik meg magukat és utódjaikat saját maguktól. Ez hol beválik, hol nem. Minden attól függ, hogy a nép maga hajlandó-e végső soron megváltozni.

Az Egyesült Államokban még mindig nem értek az út végére. Még mindig nem érték el azt, amiért végső soron maga Lincoln is az életét adta. A háború a rabszolgaság, mint végső ok miatt robbant ki, ez vitán felül áll. Lincoln azzal, hogy legyőzte a déli államok konföderációját a fő célja, az Unió, az amerikai állam és álom, a kísérlet megmentése mellett az emberek közötti semmivel sem magyarázható, bőrszínre és születésre alapozott megkülönböztetésnek is véget vetett. Mindkettő eredményért ott van a helye a nyugati hősök panteonjában. Az Unió megmenekült, az emberek közötti megítélésbeli egyenlőségre, a régi démonok elűzésére, az ún. faji villongások megszűnésére azonban még várni kell. De jó úton haladnak. Mert Lincoln, majd Johnson elnökök jó úton indították, illetve jó útra terelték vissza az amerikaiakat. „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” – adja Madách az Úr szájába a híressé vált szavakat a világon egyedülálló Tragédiájában. Ennél többet nem tehetünk.

No comments

Írja meg véleményét!