„A szabadságot nemcsak magával a szabadsággal, de a hatalommal való visszaélés is veszélyeztetheti.”

James Madison

Zászlók, Obamacare, Házasság

James Madisonnak mint az esetek nagy többségében, most is igaza volt. A, meglehetősen szerencsétlen elnevezésű, faji alapú, gyűlölet-bűncselekmények felbukkanása, immáron a XXI. században is, szomorú, de mégis megkérdőjelezhetetlen bizonyítékát nyújtják annak, hogy az előítéletek, különösen a környezetből, otthonról, vagy egy beteg elméből az emberek lelkébe szivárgó előítéletek felett nem lehet végső győzelmet aratni. Talán természetes is, hogy az emberi gondolatok skálájáról a szélső végpontok sosem fognak eltűnni, felbukkanásukkal esetenként számolni kell. Nincs az az erő, ami egy gondolatvilágot egyszer s mindenkorra ki tudna irtani az emberiség nagykönyvéből, hiszen ameddig csak egy feljegyzés, vagy egy tanúja, híve marad az eszmerendszernek, addig az élni fog. Ezzel nem azt mondom, hogy nincs értelme küzdeni ellene, dehogyis nincs. De kifizetődőbb a csatákra, azok megnyerésére koncentrálni, mint egyből a mindenséget elérni vágyni. Ilyen az emberi természet. Az akár több száz év alatt belecsöpögtetett méreg elpárolgásához több nemzedékre és nem egy-két év, vagy évtized leforgására van szükség. A konföderációs zászló mindenesetre, amire most minden harag és feszültség lecsapódott, nem több mint egy szimbólum. Egy valamikori, igaz a világ által el nem ismert állam jelképe, amelyhez az ősökhöz kötődés érthető okánál fogva még mind a mai napig kötődnek az egykori déli államokban az Egyesült Államokban. Nem a zászló a bűnös, hanem azok az emberek, akik azt az a zászlót érthetetlen, embertelen üzeneteik közvetítőjének kiáltják ki. A véleménynyilvánítás, a szólásszabadság tág kereteibe azonban a konföderációs zászló kitűzése is beletartozik. Az már egy adott területen élő emberek érzékenységétől és véleményétől függ, hogy ezt az adott zászlót megtűrik-e állam intézményeik előtt, fölött. (Habár a hasonlat nem egészen helytálló, de képzeljük el, mi lenne, ha valamely város, Európában a nyilaskeresztes zászlót akarná kiakasztani a városháza homlokzatára. A nyilaskeresztes eszmék nevében elkövetett egykori pusztítás és gonosztettek miatt erre az emberség és az európai szellem nevében nem lehetne jogot biztosítani egy közösség polgárainak sem.) Európában betiltható lenne a Konföderáció zászlaja, de az Egyesült Államok éppen azért nem Európa, mert bizonyos téren, egyes szabadságjogoknak szélesebb érvényesülési teret biztosít, mint az Óvilág maga megtestesülési formája. Végső soron az embereknek kell dönteniük arról, hogy mennyire ragaszkodnak, érzelmileg a Konföderáció zászlajához. Hangsúlyozandó, maga a zászló nem árt senkinek. Ha úgy tekintenek rá, ami valójában, mint történelmi emlékre, akkor semmi akadálya annak, hogy akár otthagyják a köz szeme előtt, akár eltávolítsák azt a közhivatalok elől. Döntsön a nép, az ésszerű emberek többsége. Fájdalmas-e annyira a zászló által jelképezett múlt, hogy nem bírják, nem akarják azt többé látni nap mint nap, vagy a fájdalom már elcsitult annyira, hogy az egészen nincs túlzott jelentősége, az emlékek konzerválásán kívül. A múlttal okosan kell tudni bánni. A rabszolgaság, a faji elkülönítés emléke talán hamarabb elhalványul, ha a Konföderáció zászlaja végleg a történelemkönyvek oldalaira kerül. Talán nem. A múltat nem elfelejteni kell, hanem tanulni kell belőle. Különben sosem haladunk előre.

Az Obamacare kérdésben és a melegházasságok ügyében az amerikai Legfelsőbb Bíróság két eltérő területén mozgott a jognak. Ügy is kell a két döntést kezelni. A társadalombiztosítás kiterjesztése, kötelező, előírt kiterjesztése még a New Deal, a Medicare és a Medicaid, Roosevelti, illetve Johnsoni hagyományaihoz kötődve abból az elméleti kiindulópontból eredeztethető, hogy az államnak joga van polgárai életkörülményeinek a javulása érdekében a piac, a gazdaság, mint a politikaitól független szféra működésébe kívülről beavatkozni. (Egy államban a három hatalmi ág, amelyek közül leginkább kettő a politikával elszakíthatatlan kapcsolatban van igazodik az állampolgárok változó hangulataihoz, míg a hatalmi ágaktól nagyobb távolságra elhelyezkedő gazdaság és média ilyen tekintetben állandóbbnak tekinthető. Ma már nem elég a három hatalmi ág elválasztásáról beszélnünk. Távolról sem. Napjainkban már egy következő fejlődési fokra kell lépnünk, és a három hatalmi ágtól valami úton-módon egészséges távolságra kell tudni tartani a gazdaság és a média szféráját is. Ez a két utóbbi ugyanis az elmúlt években felnőtt a háromszereplős hatalmi modell mellé és egyre jelentősebb befolyásra tesz szert, na nem a másik három rovására, inkább azokkal együttműködve, tisztelet a kivételnek, az igazságszolgáltatásnak, a társadalom, a polgárok életének befolyásolására. Egy állam berendezkedését ma már nem lehet a három hatalmi ág egymáshoz való viszonyával leírni. Nem. Az csak a felszín. Az államnak kell, önmegtartóztatást tanúsítva, azon újabb fékeket beépíteni az összrendszerbe, amelyekkel biztos távolságra tudhatja szervezetrendszerétől a gazdaság és a média olykor rendkívül erős csáberőt kifejteni képes befolyásoló szereplőit. A politikának, a gazdaságnak és a médiának egészséges távolságot illene tartania egymástól. Együttműködve, olykor, de csak kivételes helyzetekben, de akkor sem összeforrva. A politika, ahogy azt a tapasztalat mutatja, az államszervezetet be tudja kebelezni. A gazdaság és a média szférája lehet ilyenkor az egyetlen korlát, ami megfékezheti.) A Legfelsőbb Bíróság nem a szigorúan vett amerikai módit, hanem az emberek megsegítésének érzelmi indokait vette alapul első döntése meghozatalakor, és ezzel nincsen önmagában semmi probléma. Mindaddig, amíg ezzel az amerikai szellem nem szenved túlzott csorbát. Egy egészségesebb, demokratikus öntudatát féltékenyen őrző társadalom léte, talán még nem került veszélybe, vagy akár az is igaz lehet, hogy Amerikának is igazodnia kell polgárai újabb elvárásaihoz, de mindez csak addig engedélyezhető, amíg a polgártudat nem szenved túlzott csorbát, és nem indul el abba az irányba, ami az európai félig polgár, félig alattvaló öntudatnak feleltethető meg. Ez a veszély még nem áll fenn. A homoszexuálisok házasodásának kérdése azon a ponton áll vagy bukik, hogy az házasság intézményét világi vagy egyházi intézménynek tekintjük-e. Nagyon érdekes kérdés, maga a házasság intézménye, két ember életének összekötése már az emberi civilizáció hajnala óta az emberiség összkultúrájához tartozik, akárcsak a rítusok, mítoszok, kultikus események, a vallások elődei, alapjai is. Feltehetően maga az intézmény, a házasságkötés már a kezdet kezdetén, éppen jelentőségénél, már egyáltalán esemény-mivoltánál fogva kapott valami különleges, misztikus színezetet, amit minden vallás átörökített. Természetes, hogy az utódnemzés, a szabályozott utódnemzés volt a házasságkötések egyik, ha nem legfőbb célja. Azonban ma már az érzelmeknek és nem a szabályoknak van a legfőbb szerepe a házasságkötések során, legalábbis a nyugati kultúrákban, így a vallásos köntöstől nagy nehezen megszabaduló, az emberi életnek mindig is a nagy eseményeinek számító intézményeknek igenis elérhetővé kell válniuk mindenki számára, aki igényelné azokat. Nem az egyházak teremtették meg a házasság intézményét. Az feltehetően mindig is az emberi közösségekkel élt, az egyházak a vallási előírások leple alatt, csak külsőségekkel látták el. Minden intézménynek meg kell lennie a maga helyének az emberi életben. A házasság már a mai vallások előtt is létező intézmény volt, még ha nem is a ma megszokott formájában, habár a lényeg sokat nem változhatott, ha úgy tetszik előnye van az egyházi szférával szemben, így minden világi állam érett, felnőtt, döntésképes polgárának joga kell, hogy legyen ahhoz, hogy azzal köthessen házasságot, akivel akar. Nemtől függetlenül.

Görögország. A görög nép, mostani kormánya hatalomjuttatásakor folytatta azt a mostani dicső kelet-európai hagyományt, hogy az észérvek helyett, az irracionalitás, az álmok, de nem eszmék, a vágyak, de nem elvek világába menekülve olyanok kezébe adják a kormányrudat, akik legfeljebb a partról figyelhetnék a hajó útját, de még csak a sodrás közelébe sem szabadna egy normális helyzetben jutniuk. Mi lesz, ha Görögország elhagyja az eurózónát? Az Unióban attól még tag marad. Államcsőd? Volt már nekik eddig hét is már talán. (Ez a mostani népszavazás önmagában nevetséges és csak még inkább elkeserítőbb képet fest a görög valóságról. Egy ilyen embernek, mint a mostani görög miniszterelnök, nemhogy a miniszterelnöki székbe, de egy demokratikus ország parlamentjébe nem lenne szabad bekerülnie. Egy normális világban.) Egy felnőtt politikusok fémjelezte világban is helye van időhúzásnak a diplomáciában is. De ahogy máshol sem, úgy ebben a körben sem mindegy a mérték. A mostani görög vezetés eljátszotta minden komoly, vagy legalábbis félig komoly politikus bizalmát Európában, aminek nem Európa, hanem a görög nép fogja végső soron meginni a levét. Európa a görög válságot túl fogja élni. (Láthatóan már idejekorán, vagy vél évvel ezelőtt elkezdtek berendezkedni erre.) Vajon a görög kisember is? Egy kiút van még Görögország számára, még mindig. Villámgyorsan irányt váltani, mind az utcán, mint a parlamentben, különben az elkerülhetetlen a nyakukba fog szakadni. És akkor már nem lesz mit és kinek tagadni. (Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha Oroszország mostani vezetése az erőltetett különállás helyett, inkább a közeledése politikáját tartani a magáénak! De vágyálmokra nem érdemes politikát építeni.) Bármiben és bárkiben is bíznak a görögök, nem az lesz a helyzet végső vesztese. Hanem ők maguk. Ha pedig Európát is magukkal akarják rántani, azt sosem fogják nekik elfelejteni. Mostani viselkedésük viszont méltatlan nemcsak önmagukhoz, de az európai kultúrát megalapozó elődeikhez is. Ezzel vajon egyszer majd mint a történelmi múltra visszatekintve, akarnak-e majd együtt élni? Még dönthetnek. Önmagukat most, valóban csak ők maguk tudják megmenteni. Éljenek azokkal a demokratikus eszközökkel, amiknek az elődeit ők adták a világnak. Legyenek méltók egykori dicső elődeikhez. Különben olyan szenvedést kell majd elnyelniük újfent, amit elkerülhettek volna. A döntés a kezükben, vagyis inkább a lábukban van. Most mutassák meg kik ők és mire képesek valójában!

No comments

Írja meg véleményét!