Érteni és nem érteni az emberek cselekedeteinek, döntéseinek indítóokait egyaránt lehet áldás és egyben átok. Brüsszelt, az Európai Unió jelenlegi fővárosát könnyen lehet ördöggé festeni az egyszerű emberek szemében, hiszen mit foglalkoznak, és mit tudnak(!), ők az igazi európai szellemről és ideáról és nem mellesleg mit érdekli az őket. Sokkal könnyebb elfogadni, hogy Brüsszel éppen olyan elnyomással fenyeget, mint egykoron(?) Moszkva, hiszen ez állítás oly egyszerű, oly világos, oly könnyen emészthető és legalább valamihez köthető is. Hiszen Brüsszel olykor valóban elvár dolgokat, de hogy pontosan miket és milyen formában, ó és egyébként az államok által bírt felhatalmazással, az már meghaladja az általános érdeklődés körét. Mit számít emberek millióinak, hogy Brüsszel, mint az Európai Unió fővárosa a maga kétes erejű eszközeivel éppen a demokrácia és a szabadság, mindnyájunk szabadsága (a szó legnemesebb és legvalódibb(!) értelmében) védelmében lett egyáltalán létrehozva. Hogy az Unió eredetileg csak azért létezne, hogy a múlt európai hibái, amelyekkel már majdnem kétszer is sikerült a padlóra küldeniük önmagukat Európa nemzeteinek, még egyszer ne ismétlődhessenek meg. Nem, ebben belegondolni túl nehéz is lenne. És valljuk be, Brüsszel sem nyújtott eddig túl nagy segítséget ennek beláttatásában.

Hogy miért? Mert egész egyszerűen Brüsszel sem tudja, hogy hogyan kellene is ezt tennie. Olyan kihívásokkal néznek most szembe Európa gondolkodói, amelyekhez foghatókkal eddig még senkinek sem kellett megküzdenie. Az Amerikai Egyesült Államok egy idegen hatalom ellen folytatott küzdelem során fogant. Most az ellenséges hatalom nem kívül van. Mi magunk vagyunk azok, akiket le kell győznünk ahhoz, hogy feljebb, tovább léphessünk a történelmi evolúció vonalán.

Az októberi népszavazással kapcsolatban mindenki úgy dönt, ahogy akar. Sok ember csak egy esélyt kér egy jobb élet reményében azok közül, akiket most minden további nélkül el akarunk űzni még az európai határ átlépésének gondolatától is, és bizony vannak olyanok is közöttük, akik rosszat akarnak nekünk (amit a fröcsögők és kárálók, az emberek félelmében a maguk szerencséjét megalapozni törekvők úgy Franciaországban, mint Magyarországon és Svédországban oly bőszen igyekeznek és sajnos képesek is kihasználni – vajon kinek lehet a felelőssége ez?  – ki jár itt el felelőtlenül? – kit hajt egyedül és kizárólag a hatalom megszerzésének és megtartásának a vágya? – kinek a hatalmát érezni nap mint nap a környezetünkben? – Brüsszelét? Miben? A európai polgártársak pénzéből épülő kerékpárutakban? Hát ezt azért ugyancsak nem gondolnám bárki által is elhihető állításnak… de ki tudja?). Nehéz ilyen helyzetben bölcsnek lenni. Az okos, a legjobb válasz nyilvánvalóan az lenne, ha az egész népszavazást érvénytelenné lehetne passziválni. Talán ez lenne a legbölcsebb döntés is. Mert, ha ez a népszavazás érvényes lesz, azzal az egész a magyar kormány által az emberek fejébe sulykolt politika is érvényesítést nyer. Nem számít az, hogy az sok szempontból mennyire gusztustalan, gyomorforgató és álszent. Akkor is igazolást nyer, mert az, hogy a liberális igenek kerüljenek túlsúlyba, lássuk be, kis híján esélytelen (természetesen nem reménytelen, hiszen mindig lefújásig pöröghet az a labda) és a „vesztes” álláspontra leadott szavazatok, ha a segítségükkel válik érvényessé egy szavazás, azok mindig a győztes malmára hajtják a vizet. Egyébként maga a demokrácia is erre az alapgondolatra épült. Hogy a vesztes, azzal, hogy véleményt nyilvánított és ezzel felvállalta esetleges vereségét, már előre jóváhagyta a verseny végkimenetelét is. De ha egész egyszerűen nincsen verseny, mert csak egy, serkentőszerrel alaposan megitatott ló áll a rajthoz, amely így értelemszerűen győzelmet is arat, akkor az egész gondolat, az egész logika bukik. A pokolba az egész népszavazással és előre végre egy kontinentális kongresszussal! Csak így maradhat talpon Európa, különben elbukik. (Talán nem az államok, hanem a nemzetek, az európai nép uniójának létrehozására kellene törekednünk. Akkor talán többen magukénak éreznék az Uniót. Hiszen állam és nemzet, tudjuk, nem egy és ugyanazon fogalom.)

Habár Abraham Lincoln is azzal szerzett először hírnevet magának, hogy a saját politikai közegében, amelyben mozgott, először kelt ki a rabszolgaság ellen, de az azért egy teljesen más helyzet volt. Ő is tudta, hogy a kezdetekben nem nyerhet, de az ő kezdeti vesztesége és nyeresége(!) csak az övé volt és nem egy egész nemzeté! Nos, ez a mostani és az ő akkori helyzete közötti különbség. Lincoln egy volt és rosszul teszi az, aki bármilyen formában vagy mértékben hozzá hasonlítja magát. Hiszen mindenki egyedi, de a túlzott önjóra és önhaszonra való törekvést hosszú távon még sosem jutalmazta a történelem. (Ha fontos lenne ez bárkinek is!)

No comments

Írja meg véleményét!