„Nyolcvan és hét évvel ezelőtt [1776-ban] apáink életre hívtak ezen a földrészen egy új nemzetet, egy nemzetet, amely a Szabadságban fogant, és amely annak az eszmének szenteltetett, miszerint minden ember egyelőnek teremtetett.”

Mert tudnod kell, hogy ki az igazi ellenség…

2001. szeptember 11-én valami megváltozott a világban. A tökéletes irányítás illúziója, hiszen az volt, hogyan is lehetett volna más, megrendült. Megrendült, az Amerikai Egyesült Államokban és talán az amerikai népben is. De 2001 óta az Amerikai Egyesült Államok és az amerikai nemzet újra talpra állt. Igaz, igazság- vagy talán bosszúvágyában(?) elment olyan messzire a háború, a világpolitika és igen, a világtörténelem színpadán, amilyen messzire csak a fegyverekkel elmehetett. Hogy az ésszerűség határán belül maradt-e? Úgy vélem és érzem, hogy éppen csak, de igen. Hála, többek között, az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya XXII. Kiegészítésének, amely szerint egy egyszer megválasztott amerikai elnök csak egyszer választható újjá, amely elfogadás óta minden újraválasztott elnökben úgy tűnik felkelt egy bizonyos tehetetlenség és egyben megnyugvás érzését, amelynek köszönhetően második ciklusukban már képesek nyugodtabb és megfontoltabb döntéseket hozni.

„Most [1863-ban] egy súlyos polgárháborút vívunk, amelyben megmérettetik, hogy az a nemzet, vagy bármelyik másik ezen eszmében fogant és ezen eszmének szentelt nemzet, képes-e tartósan fennmaradni. Ezen háború egyik nagy csatamezején gyűltünk most össze. Azért vagyunk most itt, hogy azon mező egy darabját azok végső nyughelyéül avassuk, akik itt az életüket áldozták azért, hogy az a nemzet élhessen. Mindent összevetve helyes és helyénvaló az, annak kellene lennie annak, hogy így járunk el.”

A terrorizmus nem a modern kor sajátossága. Az ésszerűtlen gyűlölet nem a modern világ egyedi jellemzője. Nem az, mert nem is lehet az, hiszen a szélsőséges érzelmek, az őrületbe hajló félelem, az ijedtség és az abban foganó gyávaság és a gyávaságból kinövő gyűlölet érzése feltehetően már az ember, már az emberi érzelmi skála létrejötte óta benne élt az emberi faj minden egyedében. Az eszközök, amelyekkel a modern kor a mindennapi élet emberét ellátta, és amelyet a több mint rosszindulatú, a gonosz emberek a saját gonosz céljaikra, mások kárára használhatnak, ezek az eszközök, egy repülőgép pl., ezek nem voltak jelen korábban. De nem a gép a hibás. Sosem az. A gépnek nincsen szelleme, nincsen elméje, hogy mérlegelhesse tettei következményét. A gépnek még csak tettei sincsenek. Mindig az emberi tényező válhat veszélyessé. A szellemi vagy lelki gyengeség, amely minden emberben felütheti a fejét okolható mindenért, de csak akkor, ha nem képes a szélső határt jelző határkőnél megállni. Szélsőséges eszmékre, érzelmekre nem szabad, egész egyszerűen nem szabad, szélsőséges eszmékben, érzelmekben fogant válaszokat adni. Mert akkor éppen a kiinduló szélsőség győz. Olyan haragot és gyűlöletet gerjeszt, ami önmagára is jellemző. Hiszen ez a célja. A terjeszkedés és hódítás. Hiszen a szélsőséges eszmék nem képesek a toleranciával küzdeni. És amivel nem lehet küzdeni, azt le sem lehet győzni. Minden és mindenki csak a hasonneművel képes szembeszállni. Ezt nem szabad a számukra megadni.

„De, szélesebb értelmében a szónak, mi nem avathatjuk – nem szentelhetjük – nem szentelhetjük fel ezen földet. Azon bátor emberek, élők és holtak, akik itt küzdöttek, jóval a mi szerény erőnkön felül megszentelték már azt, mi ahhoz sem hozzáadni, sem abból elvenni nem vagyunk képesek. A világ alig fog felfigyelni vagy emlékezni arra, amit mi ma itt mondunk, de azt, amit ők tettek itt, azt sosem lesz képes majd elfelejteni. Sokkal inkább, mi magunknak, élőknek kell a még befejezetlen munkának szentelnünk magunkat, azon munkának, amit azok, akik itt küzdöttek oly nagy áldozattal vittek előre. Inkább magunkat kell itt azon nagy feladatnak szentelnünk, ami még előttünk van – hogy ezen megdicsőült halottak példájából csak megerősítsük elkötelezettségünket azon ügy iránt, amiért ők a legvégső áldozatot is meghozták – hogy erős elszántsággal valljuk azt, hogy nem haltak meg hiába – hogy ez a nemzet, Isten védelmező keze alatt, a szabadság újabb világra jövetelét bírja majd – és hogy a kormány, amely a nép akaratából, a nép akaratának képviseletében és a népért dolgozik nem fog eltűnni ezen Földről.”

Abraham Lincoln

November 19, 1863

Vajon Abraham Lincoln mindig a nép akaratát tartotta szeme előtt? Mindig? Vagy tette azt, amiről úgy vélte, hogy az népének a legmegfelelőbb. Lincoln hitt a nép akaratában. Követte is azt, ellenfelei szemében olykor megalkuvó kompromisszumok árán is. A nép pedig akkor még tudta ezt. Minden áldozat, minden véres veszteség dacára megértette elnöke eltökéltségét és a kiegyezéses győzelem ígéretét hirdető ellenjelölttel szemben, másodszorra is bizalmat szavazott neki. Hogyan lehet ez?  Mi volt meg Lincolnban, ami másban nem (a veleszületett intelligencián kívül)? Ismerte a határokat. Tudta, hogy meddig mehet el és mely elvekből nem engedhet.

Hatalmas hibát követnek el azok ma Európában, akik összemossák a terrorveszélyt és a migráns- ill. menekültkérdést, mert ezeket nagyon nem szerencsés vagy ajánlatos egy kalap alá venni. Lincoln tudta, hogy még a legmélyebb veszélyben sem veszítheti el józan eszét és lelki iránytűjét. A szélsőségesek olyanok, mint a hirtelen fellobbanó láng. Gyorsan kialszik. Ahogy a szélsőséges eszmék keltette jóérzés is. De amíg az lángol, erősebb és melengetőbb mindennél. Egyenesen már forró. Hogy hol érkezik el az a pont, hogy mikor válik a lángolás pusztító forrósággá, azt észre lehet venni, de onnan már nagyon nehéz a visszaút. Az édes győzhetetlenség érzését gyors kiábrándulás követi. Európa ezt már megérezhette a múlt században többször is a saját bőrén. De mintha mégsem tanult volna…

Szeptember 11 üzenete a fájdalom. De ami azóta történet, az már a megújhodást hirdeti. Az erőét és a kitartásét, és a józan ész győzelmét. Ez az év újabb fordulópontot hozhat. Nem szabad minden választás esetén a jóra várni, mert a jó oly ritkán jön el. De egy biztos. A szélsőséges, erőszakos, harcias hangok mindig a saját tónusuknak megfelelő ellenfelet keresnek és hívnak is, előbb-utóbb, életre. És nem mindig lesz ott egy Abraham Lincoln, hogy a lehetőségekhez mérten visszaszorítsa azokat.

No comments

Írja meg véleményét!