%D8%A7%D9%84%D9%84%D8%B9%D8%A8-%D8%B9%D9%84%D9%89-%D8%A7%D9%84%D8%A7%D9%86%D8%AA%D8%B1%D9%86%D8%AA-%D9%84%D8%B9%D8%A8%D8%A9-%D8%A7%D9%84%D8%B1%D9%88%D9%84%D9%8A%D8%AA-%D8%A7%D9%84%D8%B1%D9%88%D8%A8%D9%88%D8%AA http://www.muutosmarkkinointi.fi/?art=Mega-Moolah-5-Reel-Drive-kolikkopelit&6b8=2f Mega Moolah 5 Reel Drive kolikkopelit http://www.uvna.org/?node=Elvis-Top-20-hedelm%C3%A4pelit-netiss%C3%A4&d73=5b Elvis Top 20 hedelmäpelit netissä http://selkakuntoutus.fi/?art=GoWild-casino-kasinopelit-arvostelu&acd=9c GoWild casino kasinopelit arvostelu الإنترنت الفضلات فون

Sir Winston Churchill

Tévedésbe azért ne essünk! Távolról sem ez a legmocskosabb elnöki kampány, amit Amerika valaha is látott. Voltak már ennél jóval visszataszítóbb dolgok is (amikor egyes elnökjelöltek szellemi, fizikai képességeit, egészségi állapotát firtatták nem éppen tisztességes, vagy akár kulturált módon), de kevés választás volt annyira fontos, mondjunk az elmúlt száz évben, mint ez a mostani. Nemcsak a fenyegető és elhúzódó külpolitikai konfliktusok okán, amelyek már évek óta megkötik az amerikai vezetőség kezét és behatárolják mozgásterét. Nem. Ez a választás Amerikai jelenlegi és jövendő jelleméről, karakteréről, szellemiségéről szól. Ez forog most kockán.

Egyik jelölt sem tökéletes. De mennyire nem. De ez az állás nem is tökéletes embereket kíván. Milyen tulajdonságokat, illetve adottságokat várunk el a nyugati félteke vezető hatalmának első emberétől, attól a személytől, akinek a világon talán a legnagyobb esélye van arra, hogy döntései történelmi jelentőségűekké fognak emelkedni (mivel akár több százmillió ember életére lehetnek közvetlen, ill. közvetett befolyással. Vegyük néhány korábbi elnök példáját:

Egy elnök legyen (többek között):

Értelmes, mint Woodrow Wilson,

Magabiztos, mint Franklin Delano Roosevelt,

Határozott, mint Harry S. Truman,

Hősies, Dwight D. Eisenhower

Vonzó, mint John F. Kennedy,

Karizmatikus, mint Lyndon B. Johnson,

Trükkös, mint Richard Nixon,

Szemfüles, mint Jimmy Carter,

Alakoskodó, mint Ronald Reagan,

Türelmes, mint George H. W. Bush,

Kitartó, mint Bill Clinton,

Szellemes, mint George W. Bush,

Vagy egész egyszerűen csak egyszeri és megismételhetetlen, mint George Washington, Thomas Jefferson, Abraham Lincoln és Theodore Roosevelt, akik a maguk természetességükből és a mesterkéltségen is átütő egyediségükből kifolyólag válhattak a nyugati történelem robosztus alakjaivá (és a történelem kegyes felejtő pora és a nép idealizáló, szelektív memóriája folytán.

A mostani választás két erősen megtépázott hírnevű emberről szól. Ez a megtépett hírnév feltehetően éppen annyira a személyiségük, mint a mindenkori körülmények következménye, amelyekben eddigi életük folyamán ténykedtek. A fő különbség kettejük között az, hogy míg az egyikük képes felismerni az ésszerű gátakat, korlátokat és igényeket és kész ezen gátak, korlátok és igények mellett ki is állni, addig a másik, még ha képes is ezek felismerésére (azon gátlástalan politikusok megszemélyesítőjeként, akiket semmi más nem érdekel csak az önmaguknak való hízelkedés, az önmaguk kivételességbe vetett hitük igazolása, amit minél nagyobb befolyással és hatalommal, illetve ezek eszközeként minél több pénzzel kívánnak megvalósítani), kiállni mellettük egyáltalán nem hajlandó.

Hogy a beszédek mindig egy adott publikumhoz szólnak? Valóban? Hogy nem őszinte az, aki egyik társaságnak ilyen felhanggal beszél, a másiknak pedig olyannal? Természetesen nem az. Na de kérem, tessék megnézni Franklin Roosevelt első kampányának a szlogenjeit. A négy égtájban négyféleképpen beszéltek. Miért? Mert a politika, a mindenkori politika ezt kívánta. Ameddig nem vaskosak ezek a hazugságok, amíg a „praktikumokon,” a „politikai szükségszerűségeken” belül maradnak, addig a mai világban ezt elnézik az emberek, a politikusok pedig főleg. Ez így valóban nem helyes. Elítélendő, hiszen hogyan is szavazhatna a választópolgár jó szívvel valakire, aki egyszer ezt mondja, másszor pedig azt mondja, vagyis nem tudni, hogy valójában mi a szándéka. Megmondom, hogyan: ne ezeket az adománygyűjtés céljából elmondott beszédeket tekintsék kizárólag. Az egész élet munkásságára legyenek figyelemmel (mind a két jelölt mögött elég hosszú és tartalmas életút áll, van mit nézni). Azok többek mondanak el a jellemükről, a gondolataikról, a vágyaikról, mint bármilyen beszéd. A tényleges döntések határozzák meg a praktikum világában a tényleges szándékot és nem a szavak (az az elmélet síkja, de ez a politika, amit a televízióban választások idején a jelöltektől látunk, ez távol áll mindennemű elméleti síktól – a mögöttük álló gárda egyes tagjai már más kategóriába tartoznak, de az most nem tartozik ide). Ha összevetjük a két jelölt mellett, ill. ellen szóló előnyös, ill. hátrányos tulajdonságokat, még mindig igen egyértelműnek tűnik a végeredmény. Ha a külügyminiszter asszony füllentett valamelyik társadalmi csoportnak, az a csoport majd megbünteti négy év múlva. Mert ez a négy év még mindig nem túl nagy ár hatalmas eltévelyedések elkerüléséért.

Míg Clinton asszony a középtábor (legyenek azok republikánusok, vagy demokraták) kegyeit keresi (nagyon okosan és az amerikai történelmi, politikai és gazdasági viszonyok fejlődésének ismeretéről tanúbizonyságot téve, elvetve mindennemű szocializmusba hajló elképzelést és szocializmusra valló retorikát), addig Oroszország elnöke minden követ megmozgat, hogy véletlenül se maradhasson demokrata vezetés Amerika élén. Hiszen neki az az érdeke, hogy az a felfogás, amely őt eddig nem volt hajlandó elfogadni külpolitikai „kalandozásai” során  elkövetett jogsértéseit, a lehető leghamarabb eltűnjön és jöjjön egy újabb, akivel akár szíriai beavatkozását is legitimáltatni tudná, amire eddig, és ezt hangsúlyozni kell, minden valóban előre is reménytelennek kikiáltható diplomáciai kísérlete dacára, ez az amerikai kormányzat nem volt hajlandó. Ha már a CIA, vagyis Amerika – állítólag – meg tudott buktatni államfőket és kormányfőket, akkor nehogy már Oroszország ne legyen képes beleszólni abba, hogy ki legyen legfőbb riválisa új vezetője. Micsoda fegyvertény lenne ez Putyin elnök számára! Nem, a világ, de főleg a Nyugat nem kockáztathat ekkorát. Clinton asszonnyal még beláttatható, ha tévedett. Ellenfeléről ugyanez már nem mondható. És ez az a képesség, ami talán a legfontosabb a felsorolt tulajdonságok mellett és ez az, aminek a hiánya a legjobban tud fájni egy egész világnak. Mert ezen áll vagy bukik minden végső soron. Egy jó elnöknek képesnek kell lennie belátni, ha rossz irányba indult el és haladt és képesnek kell lennie új ösvényre térni. Őt kell keresni, akiben ez a képesség megvan. Ő most, ebben a pillanatban, a jó választás.

No comments

Írja meg véleményét!