Sajnos úgy tűnik, igen. És ez nem is lehet másképpen. A múlt év eseményei után legalábbis bizonyosan nem. Amikor a britek többsége úgy döntött, hogy kiválik az Európai Unió, az európai egység mindezidáig legmagasabb szintjének kebeléből, ezzel tulajdonképpen nem hagytak más utat az Európai Uniónak, és az európai nép többi alkotó-nemzetének sem. Az elkövetkező tárgyalások során Európának, Európa vezetőinek az európai polgárok érdekeit kell mindenekfelett szem előtt tartaniuk (eddig erre hajlandóságot is mutatnak). A britek mostantól nem testvérek, hanem tárgyalópartnerek. Most nem egy morgolódó családtaggal kell tárgyalni és megegyezni, akinek könnyebb szívvel lehet engedni (de hát eddig mit nem kaptak meg?), hanem rendes (szimpla?) üzleti partnerekkel. Olykor ellentétes, olykor közelíthető érdekekkel és a megállapodás végeredménye, ahogy minden szerződéskötési tárgyalás végeredménye azon múlik, hogy melyik fél képes az érdekeit erősebben érvényesíteni. Ne legyenek illúziói egyik félnek sem. Ezeket a tárgyalásokat nem szabad könnyen venni és a lágy, soft szférába tolni.

Izland, Svájc és Norvégia helyzete teljesen eltérő Nagy-Britanniáétól. Ez a három állam sosem vált az Európai Közösség, jelenleg Unió tagjává. Nem szakadtak, nem szakítottak meg soha semmilyen köteléket európai nemzettársaikkal. Nem kötötték meg őket soha, és aki valaki is megérezte már az árulás keserű ízét az tudja, hogy sokkal jobban fáj, amikor a belső körökből tépi el valaki a bizalom szálait, mintha eleve kívülről jönne a tárgyalóasztalhoz és meg is maradna ott mindvégig. Itt most a szubjektív szempontoknak (általános közös értékek), illetve az érzelmi összetevőknek a szerepét minimalizálnia kell Európának is. Senki sem akarja, hogy ez a tárgyalásos bontás méregbe és szitkozódásba, akár nyílt ellenségeskedésbe csapjon. De most már a tárgyalóasztalnak nem ugyanazon az oldalán áll Európa és Nagy-Britannia.

A britek döntése egy gyenge pillanatában érte Európát, ez kétségtelen. Egy miniszterelnök politikai elszámítása eredményeképpen egy az egyébként is a fennállása óta a legkomolyabb nehézségekkel szembenéző, az egyesülés irányába még mindig apró lépésekkel közeledő Európa, amit egyszerre kínzott az egyes tagállamok éretlen ellenségeskedése, a külső keleti konfliktus nyomása, a szélsőségesek fröcsögő, az emberek legelemibb érzelmére, a félelemre építő igaztalan vádaskodása és hergelése és egyáltalán a helyének a keresése a világban ledöbbent és meg is rendült átmenetileg a britek (ugyancsak éretlen és felszított) döntésétől. Ez ugyancsak a mérleg negatív serpenyőjébe tett további elem, hiszen a bajban való megfutamodást, igaztalan vádaskodást és gyomorszájon-rúgást a való világban nem lehet jutalmazni.

Hogy mi lesz Európával? Semmi különös. Lábra fog állni, abban eddig egészen jól teljesített. A showman-elnökség eddig mintha éppen ellenkező hatást váltott volna ki Európában, mint amitől sokan féltek. Kezdve az osztrák államfőválasztást második fordulójától… Vajon az európaiak valóban bölcsebbek lennének tengerentúli unokatestvéreiknél? (Mondjuk több idejük volt a bölcsességnek megérnie a nyugati félteke szülőföldjén, való igaz.) De nyugtával dicsérjük a napot. Vagyis az évet. A francia és német választás még előttünk áll… De azért bizakodóak lehetünk.

Hogy mi lesz Nagy-Britanniával? Az észak-ír konfliktusba valóban nagyon kockázatos beleszállni. Senki sem akar egy újabb terrorhullámért felelős lenni. De az is tény, hogy amivel a britek jelenleg olyan nagyra vannak, hogy az ő döntésük volt, mint nemzet, elhagyni az Európai Uniót, akkor hogyan tagadhatják meg ezt a döntési jogot másoktól, akik ugyancsak egy Unióban élnek és akiknek már nemhogy a jelentős része, de akik közül még senki sem élt, amikor az az Unió a mai formájában is, létrejött? Hogy élnek az adott térségben angolok is? Kérem, Londonban is élnek európaiak. Ugyanez áll a skótokra. Hogy fogja-e Európa hergelni ezen nemzeteket az önállósodásra? Nem köszönjük, ezt a hergelést meghagyjuk a brit, francia, német stb. „függetlenség” pártiaknak. Azoknak, akik miközben teli-szájjal hangoztatják a nemzeti értékeket és érdekeket lábban tipornak minden értéket és érdeket, ami valóban európainak, illetve nemzetinek nevezhető, az ő államaikban is. Amikért Európa nevet szerzett magának. Ésszel a támadással és a védekezéssel is kérem. A fegyver könnyen ellenünk fordulhat. Tehát ingerlésre számítani nem kell, de a lehetőségeikkel tisztában kell lennie, minden nemzetnek. A skótoknak éppen olyan joga van a függetlenségre és az EU-tagságra, mint amilyen a briteknek volt és az angoloknak egyébként még mindig van. Ha maguknak fennhangon követelik, másoktól milyen joggal tagadják meg? Hogy nemrégiben már szavazhattak arról? Na ja, csakhogy azóta a körülmények nagyon megváltoztak, előreláthatatlan módon, amit nem a skótok idéztek elő és ezen változásnak az elhárítására a skótok sajnos képtelenek voltak. Ha ennyi nem elég az újragondolásra, új szavazás követelésére, akkor mégis mi kell még? Vagy az isteni beavatkozásra várunk, ami mégis más irányba tereli a végeredményt? Egyelőre ez nem látszik, de ki tudja? Egyelőre maradjon hát Britannia magában, Európa küzd tovább…

No comments

Írja meg véleményét!