Ahogy közelednek az újabb parlamenti választások, amelyek során hivatalosan az új, „közös” európai törvényhozás, az egyik legfontosabb európai hatalmi ág, az egyik (jelenlegi) európai csúcsszerv tagjainak megválasztására kell(ene), hogy sor kerüljön, egyre többször merül fel ez a kérdés, remélhetőleg egyre több európaiban.

A hivatalos látkép szerint, a „hagyományos” politikai berendezkedés továbbélésére számíthatunk a továbbiakban is, azonban távolról sem mindegy, hogy milyen összetételben és milyen „egyéb” szereplők részvételével. A nacionalista erők túlzott előretörése legelőször is érdekes eredményre vezetne. A nacionalista erőknek ugyanis megvan az a legfőbb erősségük és egyben gyengeségük, hogy kizárólagosan nemzetállami szinthez kötődnek (hiszen azért nacionalisták). Az ún. nacionalisták egységesülésétől mindazonáltal, feltehetően, nem kell tartanunk, mivel, ha az egyes államok nacionalistái valaha is egyesülnének, értsd. erejüket egyesítve, mondjuk a bevándorlás ellen egységesen lépnének fel, már el is veszítenék egyik legfőbb jellemzőjüket, vagyis a saját nemzetükhöz való kizárólagos kötődésüket, és az adott nemzeti érdekek kizárólagos védelmét és érvényesítését hangsúlyozó retorikájukról is le kellene mondaniuk. Az európai nemzetállami nacionalizmus halálát jelentené egy európai nacionalizmus kialakulása (aminek pártolásával egyébként, ha egyáltalán szoba kerül a kérdés, mindig az ún. szélsőbaloldali elemeket szokták vádolni), ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy előbb-utóbb a nemzetállami nacionalizmus halálát fogja jelenteni az, hogy ezek a nemzetállami nacionalisták sosem lesznek képesek felismerni, hogy legfőbb céljaikat, minthogy pl. Európa maradjon túlnyomóan keresztény, bevándorlás Európán kívülről soha, és az európai ember maradjon mindig is európai, sosem lesznek képesek elérni, csak akkor, ha erőiket egyesítik (vagy feltehetően még akkor sem). És ha egyszer már bármilyen módon egyesültek, akkor már nem lehetnek tisztán csak tagállamiak. Az első pillanatban, hogy elfogadtak egy „Össz-Európa” védelmezéséről szóló platformot, már rá is léptek az európaizálódás útjára. De erősek a kétségek, hogy egy ilyen szcenáriótól tartani kellene.

Maradnak tehát a hagyományos pártok, eléggé megtépázott hírnévvel és lassan-lassan bizony unalmassá vált szerkezeti, politikai platformmal, felállással. Miért képtelenek ezek a hagyományos pártok megbirkózni a XXI. század kihívásaival? Azért, mert nem a XXI. századra találták ki őket. Európában végképp nem. Az Európai Unió megalakulásával, illetve az Európai Közösség átalakulásával elindult egy folyamat, amellyel az ugyancsak hagyományosan nemzetállami szintre épített hagyományos politikai berendezkedést képviselő pártok képtelenek megbirkózni. Napjainkban már egy másik európai uniós tagállam nem egy másik világ, nem egyszerűen külföld, hanem egy olyan ország, ahová viszonylagos egyszerűséggel el tudnak jutni az európai unió állampolgárai, származnak az Európai Unió bármelyik tagállamából is. Egész egyszerűen a világháló, a világgazdaság, a médiumok fejlődésével átalakult az európai emberek többségének a gondolkodásmódja. „Messzebbre”, és habár ezt talán egyelőre észre sem veszi, de távolabbra is lát 2019-ben már, mint látott valaha is. Ha mást nem is, de azt felfogja, hogy az „uniós pénz”, az valahonnan máshonnan jött, mint, amit ő mindennap lát, de egy olyan helyről, ahonnan az jönni képes és jönni tud. Tisztában lesz vele, hogy létezik valami, amit úgy hívnak, hogy „Unió”, még ha nem is érti meg egyelőre, hogy mi az és miért jó az, azon túl is, hogy néha pénz jön onnan, hogy ez a valami létezik. De már az a tény, hogy a bevándorlástól nemcsak a saját hazáját, hanem egész Európát félti, bármennyire is elhibázott, vagy politikai célzatú is legyen az a csatorna, amely ezt az üzenetet közvetíti felé, már, feltehetően ezen csatorna eredeti szándékával szöges ellentétben, kialakul a fejében a gondolat és megjelenik az új horizont, hogy nemcsak a saját ki háztájékát kell félteni, hanem valami annál jóval nagyobbat is, amit úgy hívnak, hogy Európa. Ami valamiért az övé is, hiszen valamiért azt is féltenie kell (hiszen azt kommunikálták felé, hogy féltenie kell). Talán szöges ellentétben az eredeti célzattal, de ez a valami közös iránt kiterjedő félelem, akarva-akaratlanul kialakít az egyes, ezen gondolatokat befogadó emberekben (is), egy új érzést, és ezen új érzésre épülve egy új világképet is, amelyben már nemcsak a saját ki hazája, hanem az a nagyobb valami, az az Európa is valamilyen szerepet kap. És a történelem egy nagyon érdekes, olykor cinikus jelenségként tűnik fel az emberiség sorsának hátterében. Olykor a legegyenesebb szándékokból is képes az azokkal leginkább ellentétes következményekhez eljutni. Mindenesetre érdekes évek várnak ránk.

No comments

Írja meg véleményét!