Egy jogállam leépítése főbb lépcsőinek áttekintése mindig hasznos; többek között a visszautat is mutatja; hogyan kellene majd a magyar jogállamot újból felépíteni a következő választások után bekövetkező esetleges redemokratizáló folyamatban. Amit egyszer leromboltak, azt újra kell építeni. A jövő korszak vezetőitől ez jóval több munkát és erőfeszítést fog igénybe venni, mint amennyivel az elementáris károkat elő lehetett idézni. Erre kell felkészülniük azoknak, akik vállalkozni mernek majd a feladatra. Hiszen ugyanolyan eszközökkel, ahogyan a rombolás történt, alkotni nem lehet. Az igaz út pedig mindig jóval hosszadalmasabb és több türelmet és kompromisszumkészséget igénylő, mint a könnyű út.

No comments

„Nincs bíróság hamisság nélkül.” Valóban?

3 Comments

A törvény "típusa" tehát ismerős számunkra. Azonban egy fontos eltérést figyelembe kell vennünk. Az előző négy semmisségi törvény mind 1956 vagy a Kádár-rendszer jogellenes elítéléseinek megsemmisítéséről rendelkezett. Ám ami 2006 őszén történt az össze sem hasonlítható azzal, amit 1956 októberében élt át Magyarország. 1956. október 23-án egy nemzet letette voksát a szabadság mellett. 2006. szeptember 18-a azonban valami egészen másról szólt.

2 Comments

Ebbe bele kell törődni, természetes tökéletlenségünk vezet minket arra, hogy olykor akkor se vegyük észre az igazságot, amikor az már a lábujjunkon tapos és a szemünket bökdösni. Hiszen könnyebb megbocsátani annak, aki tévedett, mint annak, akinek igaza volt.

2 Comments