Győzni sosem könnyű és veszíteni sokkal nehezebb. Győzni oly könnyű és veszíteni oly egyszerű. Vajon melyik az igaz a két állítás közül? Nos, ez mindig nézőpont kérdése. Vegyünk például egy választási rendszert. Egy választási rendszert, amely ránézésre egy megkérdőjelezhetetlen törvényre épül. Egy választási rendszerre, ahol egy egyszeri nagy győzelemmel, a győztes mindent vihet. Nem csak egyszer, de még sokszor, ha a folyamatosan morzsolódó többségét még jó ideig képes megtartani. Mert ma Magyarországon erre épül minden győzelem.

Tegyük fel, hogy egyszer valahol valakik nyernek egy nagyon nagyot. És tegyük fel, hogy ezek a valakik jól tudják, hogy ez a nagy győzelem egyszeri volt és megismételhetetlen (legalábbis az ő számukra). Tegyük fel, hogy ezzel ők tökéletesen tisztában vannak (elvégre nem ostobák ők). És tegyük fel, hogy ez az egyszeri győzelem gondolkodásra indítja őket. Hogyan tudnák ezt a hatalmas eredményt, jóval megváltozott körülmények között, újra és újra bebiztosítani maguknak? A válasz adott. A győzelemhez vezető utat kell újrakövezni.

Az ellenfelek ne áltassák magukat. A rendszer egy elvre épül, a mindent vagy semmit elvére. A hatalomnak mindig van birtokosa. Ez a birtokos elsöprő többséggel kell, hogy hatalomra kerüljön. Mindig. Mert a rendszer így lett kitalálva. Ennek a birtokosnak azonban, ha egyszer már túlnyerte magát, a továbbiakban már nem kell megismételnie ezt a bravúrt, ha hatalmon akar maradni. Kisebb győzelmek is bőven elégségesek lesznek ehhez. De először is egy hatalmasat kell dobnia. Úgyszólván szokatlanul nagyot. Mert az az erő, ami egy még korábbi rendszer játékszabályai között, egyszer, sok, nevezzük különleges, körülmény együtthatása következtében egyszer egy nagyon nagyot nyert, ezeket az új szabályokat találta ki.  A maga és mindenki más számára. Hogy ő már megugrotta egyszer ezt a szokatlanul nagyot? Hogy ő már úgy érkezett az új szabályok közé, hogy ezt a majdhogynem lehetetlen feltételt már adottnak vehette? Hogy ő már ezt a feltételt már azelőtt teljesítette, hogy egyáltalán a rendszer, amiben ennek a feltételnek a teljesítése a hatalommegragadás egyetlen, ugyanakkor szinte elérhetetlen módja, saját erőfeszítései árán létrejött volna? Nos, van ilyen. Ha tehetné, minden versenyző magára írná a játékszabályokat. Azonban, ha ez lehetséges volna, akkor sohasem lehetne versenyezni. Nem lenne ugyanis két olyan versenyző, akik számára egy közös, minden ízében egyező, ideális feltétlenrendszer fellelhető volna. és akkor mindegyik versenyző maga ellen versenyezne, na és akkor vajon ki győzne? Mindig, minden egyes fordulóban annyi győztes lenne, hogy nem győznék számolni. De nem lenne, aki számoljon, mert mindenki el lenne foglalva saját győzelme megünneplésével. És akkor végül is ki lenne a végső győztes? Az, aki egy ilyen helyzetet lehetővé tett. Mert míg a kis versenyzők kergetik a saját farkukat, a bíró jókedvűen kacag és háborítatlanul fordulhat a saját ügyeinek intézése, illetve intéztetése felé. Hiszen ő is győztes. Az ő szabálya pedig így hangzik: mindenki felett, aki csak önmagával képes acsarkodni, afölött én bíráskodom. És végül az én szavam dönt. Én osztom a kártyákat, én osztom a gólokat. Mert egyszer a döntés joga az én kezembe került. Egyszer nekem adtátok a szabálykönyv felülbírálásának jogát és én úgy döntöttem, hogy mindenki nyugodtan acsaroghat egymás ellen, a döntés úgyis az én kezemben marad.  Az én megdöntésemhez csak akkor lesz erőtök úgy is, ha minden erőtöket egyesítitek, ellencsapatok. És hát hogyan is tudnák az ellencsapatok az erőiket egyesíteni, ha berögződött sajátságuk az, hogy egymás ellen harcolnak? Jó, egyszer megtettétek. Így lehettem én a bíró. De hogy ezt még egyszer nem fogjátok megtenni, abban biztos vagyok. Mert ilyen csak egyszer adódik minden emberöltőben. Futkossatok csak nyugodtan, a magamra szabott szabályzatom továbbra is véd engem. Véd mindaddig, amíg én úgy akarom.

Vajon tényleg igazad lehet, bíró?

A minta: egy nagy győzelem, majd hátradőlhetsz; a továbbiakban sok kisebb is elég lesz. Egy-egy újabb nagy győzelem úgyis legfeljebb csak tizenöt-húsz évenként jön el. De várjunk csak, most hol is tartunk?

No comments

Írja meg véleményét!